XVII. évfolyam
4. szám
2007. december

Megnyitó

Tisztelt jelenlévők, hölgyeim és uraim!

Engedjék meg, hogy köszöntsem a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem és a Magyar Hadtudományi Társaság által együttesen szervezett konferenciánk minden részvevőjét, és ugyanakkor mindannyiunk nevében tisztelettel üdvözöljem Dr. Vadai Ágnest, a Honvédelmi Minisztérium államtitkárát, Dr. Manherz Károlyt, az Oktatási és Kulturális Minisztérium felsőoktatási és tudományos szakállamtitkárát, Palásti Ferenc dandártábornokot, a HM Személyzeti főosztályvezetőjét.

Bejelentem, hogy jómagam a Hadtudományi Társaság elnökeként a konferencia első szakaszának levezető elnöki funkcióját is betöltöm. Ugyanakkor tájékoztatnom kell a konferencia részvevőit, hogy a társszervező Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem rektora, Dr. Szabó János nyugállományú dandártábornok - aki kettős szerepkörben tervezett jelen lenni közöttünk - két nappal ezelőtt visszautasíthatatlan meghívást kapott egy miniszteri szintű rendezvényre. Előzetesen vállalt szerepeit igazságosan megosztotta Siposné dr. Kecskeméthy Klára ezredes, oktatási rektorhelyettes és köztem, ennek megfelelően az egyetem perspektíváit körvonalazó plenáris előadását a rektorhelyettes asszony, az elnöki megnyitót pedig én mondhatom el.

Immár hagyománnyá vált, hogy az egyetem és a Hadtudományi Társaság, közös szervezésben, minden év őszén, a tudomány napja vagy ünnepe alkalmából rendezett eseménysorozathoz kapcsolódóan egy nagyszabású konferenciát rendez. A két társszervező másokat is meg szokott nyerni a rendezvény házigazdáinak, mégpedig különböző státuszban, így a jelenlegi konferencia két társ-fővédnöke a jelenlévő Dr. Vadai Ágnes államtitkár asszony és Havril András vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke.

Ez a konferencia a Hadtudományi Társaság éves munkatervében szereplő legfontosabb tudományos-szakmai tanácskozás, amelynek témáját a küldöttgyűlésünk szokta jóváhagyni. Ez év március végén a küldöttgyűlés úgy határozott, hogy központi rendezvényünk témájául a hazai katonai felsőoktatást választjuk, egy olyan területet, amely - sokféle erőhatás következtében - viharos változásokon megy keresztül. Olyan kérdést tehát, amelyben különösen fontos a tisztánlátás, a közös álláspontok kidolgozása, amelyben van mondanivalónk. Olyan kérdést, amelyben számunkra fontos, hogy megismerjük a külső feltételrendszert (az Oktatási és Kulturális Minisztérium által meghatározott kereteket), megismerjük a felhasználók elképzeléseit és elvárásait (a Honvédelmi Minisztérium és a Honvéd Vezérkar álláspontját). Ez az elképzelés vezetett bennünket, amikor összeállítottuk a konferencia programját.

A konferencia témája méginkább kihangsúlyozza azt a gyümölcsöző együttműködést, amely a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem és a Magyar Hadtudományi Társaság között az évek során kialakult. A Társaság tagságának mintegy felét teszik ki az egyetem polgárai, és örömmel tájékoztatom Önöket, hogy mind több fiatal doktorandusz vagy akár egyetemi hallgató tartja fontosnak, hogy a Hadtudományi Társaság tagjai között tartsák számon. Megteremtődött egy speciális, hatékony kooperáció az egyetem bázisán megalakult biztonságpolitikai szakkollégiummal is, amelynek számos fiatal munkatársát üdvözölhetjük a konferencia részvevői között.

Örök dilemmánk, hogy az ilyen nagyszabású konferenciákat szekciókban rendezzük meg, vagy mindvégig plenáris ülések keretében. Az első változat előnye, hogy többen jutnak szereplési lehetőséghez, viszont hátránya, hogy egy-egy szekció tagjai óhatatlanul lemaradnak a többi szekcióban elhangzó állásfoglalásokról. A végig plenáris keretek között rendezett konferenciák előnye, hogy mindenki hall mindenkit, viszont relatíve kevesebb ember jut szóhoz. Tavaly az előbbi, most az utóbbi változat mellett döntöttünk, de közben tisztában vagyunk azzal, hogy nincs egyértelműen célravezető megoldás.

Van viszont ezzel kapcsolatban egy jó hírem: a Hadtudomány ez évi negyedik számát, amely december elején jelenik meg, teljes egészében a konferencia anyagának közlésére szánjuk. Ez azt jelenti, hogy nem csak a bejelentett előadások és hozzászólások fognak nyomtatásban illetve elektronikus változatban megjelenni, hanem az idő hiányában el nem mondott, de írásban leadott vélemények, állásfoglalások, hozzászólások vagy kiegészítések is.

Formabontó módon a végére hagytam néhány technikai jellegű bejelentést.

Az első panel keretében négy úgymond bevezető előadást hallgatunk meg, anélkül hogy módot adnánk a hozzászólásokra, vitára. A 11 órakor kezdődő második panel során további három előadás hangzik el, illetve itt már tág tere nyílik a vitának, hozzászólásoknak, véleményeknek.

14 órától kerül sor a harmadik panelre, amelynek keretében néhány előre bejelentett és - bízunk benne ugyancsak számos be nem jelentett - hozzászólás, korreferátum hangzik el, és tág tere nyílik a vitának.

Bejelentem, hogy az előtérben a konferencia idejére a HM Térképészeti Kht. egy kis kiállítást szervezett saját termékeiből, amelyek a szünetekben illetve a konferencia befejeződése után megtekinthetők.

A Magyar Hadtudományi Társaság nevében köszönetemet szeretném kifejezni minden együttműködőnek, a plenáris előadóknak éppen úgy, mint a térképész szolgálat tagjainak, a biztonságpolitikai szakkollégium segítőkész hallgatóinak, a szervező bizottságnak és a Biztonságpolitikai szakosztálynak a szervezésben nyújtott támogatásért ugyanúgy, mint a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem vezetésének a terem biztosításáért.

Köszönöm a figyelmet és eredményes munkát kívánok a konferenciának.

Dr. Nagy László
az MHTT elnöke

« vissza a tartalomhoz