Szeles Péter

Kommunikációs paradigmaváltás szükségessége a Magyar Honvédségben

A honvédség életében az utóbbi években számos nagy horderejû és jelentõs visszhangot kapott változás (pl. 2004. november 3-án a sorozott hadsereg megszüntetése) következett be, a katonai közgondolkodás azonban továbbra is a hagyományos katonai értékeket követi.

„El kell vetnünk a katonai szervezeti kultúrának azokat a módosulataiban is napjainkig átörökített momentumait, amelyek a hazai haderõnek a korábbi keleties, totalitárius társadalmi-, politikai-, gazdasági rendbe, s az egyközpontú katonai koalícióba történõ beágyazódása közben fejlõdtek ki és mûködtek, s ezek helyébe rendszerbe kell állítanunk azt a katonai szervezeti kultúrát, amelyet a demokratikus parlamentáris politikai rend, a versengõ piacgazdaság és a perspektivikus jóléti társadalom által feltételezett, az európai polgári demokráciák védelmi koalíciójába illeszkedõ professzionális haderõ kiépítése és mûködése feltételez.” 1

Tovább élnek a korábbi beidegzõdöttségek, a modern hadsereg – véleményem szerint – nem csupán a fegyverzetkorszerûsítés vagy a törvényi szabályozás függvénye. A kommunikáció tudományos és gyakorlati, szervezeti és szakmai mellõzöttsége ma még tényszerû a Magyar Honvédség mûködésében. Az információs technológia (Information Technológy) az ITI 2 korában ez olyan hátrányt jelent, amely nem csupán a munkavégzés és feladatvégrehajtás hatékonyságában jelenik meg, hanem hatással van a hadsereg fejlesztési elképzeléseire, stratégiai kérdéseire is, sõt – távlatokban – komoly pozícióvesztést és hatékonyság, illetve ütõképesség-csökkenést eredményez, itthon és nemzetközileg egyaránt.

A katonák kommunikációval kapcsolatos szemléletet még napjainkban, a 21. század kezdetén is (kezdetleges szinten) a hierarchikus jelentési kötelezettség, a beosztás és a kommunikációs eszközök határozzák meg 3 , míg az informatikai fejlõdést elfogadó és annak alkalmazására is törekvõ (fejlett szintû) értelmezések is kimerülnek a fogalom informatikai jelentésében. (Ez utóbbira példaként az amerikai hadsereg vezérkari fõnökének, Sullivan tábornoknak a szavait említhetném: „A háború azt jelenti, hogy kiküldjük a katonákat a harctérre, hogy egymás ellen harcoljanak, fegyverekkel, melyek talán hatékonyabbak lettek az informatikai technikával, de ki kell állni, és rá kell kényszeríteni az ellenségre az akaratunkat.” 4

A kommunikációnak a folyamat és (fõként) hatásaira való koncentráció helyett, ma egyoldalúan az eszköz-centrikusság és informatikai vonatkozásai dominálnak a honvédség vezetésében (és mûködésében), mely jellemzõk az uralkodó kommunikációs szellemiség gyökérzetének tekinthetõk. Pedig a kommunikáció ma már sokkal többet jelent. Mindkét értelmezési keret hibásnak és elégtelennek tekinthetõ, és egyaránt alatta marad a lehetõségeknek.

A kommunikáció hadseregen belüli értelmezése nem magyar sajátosság, sokkal inkább nemzetközileg érvényesülõ jellemzõje a katonai kultúrának. Nemzetközi példák és események demonstrálják még a világ legfejlettebb hadseregeinek elavult nézeteit, illetve a témakört érintõ, maradi gondolkodását. A harmadik generációs hadviselés irányába történõ fejlesztések ezért Jánusz-arcú jelenségek: technikailag modern, ám a kommunikáció tudományos eredményei szempontjából csupán részleges megoldásokra épülõk.

A rendszerváltást követõen (sõt a haderõreform egyenes folyományaként) szükségszerû a (kommunikációs) paradigmaváltás a Magyar Honvédség életében. Megváltozott (külsõ és belsõ) környezetben (más térben), megváltozott módon (másként) kell a hadseregnek is integrálódnia. Az utóbbi tíz év környezeti (hazai társadalmi-gazdaságpolitikai, valamint világpolitikai) változásai olyan fokozott igényeket támasztanak a hadsereg mûködésével és nemzetközi szerepvállalásaival szemben, melyek a kommunikáció korszerû ismereteinek és technikáinak, tudományosan alapozott magas szintû alkalmazása nélkül nem vagy csupán korlátozottan teljesíthetõk.

A Magyar Honvédség szakmai és politikai vezetése a társadalmi-politikai rendszerváltást követõen – a stratégiai tervezés elmaradása (és többek között éppen a public relations korábbi mellõzése) miatt – nem volt képes jelentõségének megfelelõen definiálni és mûködtetni kommunikációs rendszerét. Összességében a reaktív magatartás jellemezte mind a Vezérkar, mind a Honvédelmi Minisztérium tevékenységét.

A Magyar Honvédség fõként humánpolitikai alrendszerében jelentõs veszteséget szenvedett el a rendszerváltást követõen: a szervezet kényszerû és több hullámban végrehajtott leépítése 6 , valamint a speciális szakértelmet és tudást megtestesítõ szakemberek önkéntes kilépései számos szakmai feladat terén válságba sodorták a hadsereg mûködését. Hiányszakmák alakultak ki, számos szakma terén megszûnt a szakember-utánpótlás. Mindez többszörösen is demonstrálja a public relations mellõzésének negatív következményeit: a védelmi funkció imázsának fejlesztési, és a környezeti változások stratégiai jelentõségû kihatásainak idejében és elõre történõ feltérképezésének hiányosságait, továbbá a belsõ public relations konzekvens mellõzését is a vezetés részérõl.

A honvédség személyi állományban és értékben bekövetkezett veszteségei jelentõs részben a kommunikációs alrendszer, illetve (ezen belül) a public relations korszerûtlen felfogásának és alkalmazási hiányosságainak (is) köszönhetõk.

Az IT alapjaiban változtatja meg az eddig kialakult haderõkultúrát, amelyre még hosszú ideig jelentõs hatással lesznek az elmúlt évtizedekben elsajátított és mûvelt elemek. A fejlõdési kényszerbõl és a szövetségesi kötelezettségekbõl adódó kívánatos értékalapú szervezeti kultúra kialakulásának egyik legfontosabb stratégiai szintû indukálója éppen a public relations tevékenység lehet.

A paradigmaváltások „tudományos forradalmak, az egyik paradigmáról a másikra történõ fokozatos forradalmi átmenet pedig az érett tudomány szokásos fejlõdési sémája. 6 „Az új paradigmán belül régi terminusok, fogalmak és kísérletek új viszonyba kerülnek egymással. …A rivális paradigmák össze-mérhetetlenségének harmadik és legfontosabb aspektusát pedig abban jelölhetjük meg, hogy: egy bizonyos, közelebbrõl meg nem határozható értelemben …a rivális paradigmák képviselõi nem ugyanabban a világban dolgoznak'.” 7

A tudásra alapozott hadsereg mûködése gyökeresen más alapokon nyugszik, mint a tradicionális haderõ. A hadsereg alkalmazásának szituációja alapvetõen ugyanaz: emberekre és szervezetekre kell tömegméretekben hatást gyakorolnia. Csakhogy, míg évszázadokon keresztül ezt a Clausewitz-féle elvek alapján, az erõszakra és az erõ alkalmazására fókuszáltan tette – értelemszerûen az Alvin Toffler által definiált „erõ típusú” hatalom korszakának eszközrendszerére alapozottan –addig az „információ korában” ezt a hatást már az új, a „tudás alapú hatalom” korszakának szellemében kell megtennie! Azaz: hatást kell gyakorolnia emberekre és szervezetekre (pl. kormányok és hadseregeik) az információs korszak jellemzõ eszközrendszerével: a tudással, az információval. Közérthetõen fogalmazva: a tömeges hatásgyakorlás folyamatában már nem a fegyverek játsszák a domináns szerepet, hanem a tudás, az ismeret, a kommunikáció ( ennek mediatizált, elektronizált és digitalizált formáit egyöntetûen értelmezve a kifejezésben). A kommunikációnak a hadseregben jelenleg uralkodó felfogása helyett egy korszerûbb értelmezésének kell elõbb-utóbb (de inkább elõbb) általánossá válnia.

Az új társadalom = hálózat . A hálózat sebezhetõ, tehát új típusú háborús célpont. Egy elektronikusan összefüggõ rendszerben ma a virtuális háború lehetõsége ugyanolyan komoly fenyegetés, mint 50 évvel ezelõtt a bombák voltak. A hírközlõ, pénzügyi, szállítási és energia rendszerek milliónyi számítógépe egy elektronikus Pearl Harbor veszélyét jelenthetik. A hagyományos hadviselésrõl alkotott fogalmaink ennek fényében átalakulnak. 8

Az információs korszak beköszöntével a kormányoknak új fenyegetésekkel kell szembenézniük. Az információs technológiák segítségével ugyanis lerombolhatják, destabilizálhatják, illetve hatástalaníthatják információs infrastruktúrájukat. E változásoknak (is) köszönhetõen az utóbbi évtizedekben a nemzetbiztonság komplex fogalma került elõtérbe, amely szervesen magába foglalja a gazdasági, politikai, kulturális, ideológiai, és legújabban pedig az információs vonatkozásokat is. 9

A legfejlettebb információs ipari társadalmak esetében komolyan kell venni a „digitális Pearl Harbovrnak” elnevezett és szándékosan elõidézhetõ „elektronikai vagy informatikai rendszerösszeomlás” veszélyét. Ellene alternatív és tartalék elektronikai és információs infrastruktúrákkal, rendszerekkel és hálózatokkal lehet eredményesen védekezni. A magánszféra erõforrásainak számbavétele igen eredményes lehet. Az ország valamennyi információs erõforrását, vagyis a köz- és a magánszféra erõforrásait egyaránt számításba kell venni, ha az IW/C2W hadviselés ellen eredményesen kívánunk felkészülni és fellépni. Fontos kimondani: az információs terrortámadásokat és agressziókat, valamint kalóztámadásokat ugyanolyan veszélyforrásnak kell tekinteni, mint a többi nemzetközi, globális, regionális és nemzeti veszélytényezõket, veszélyforrásokat! Ennek megfelelõen elhárításukra országos szinten fel kell készülni!…Mindezeket felismerve az Amerikai Egyesült Államokban az új évszázadra már az ország védelmét közös védelemnek tekintik (Common Defence), amelyben a polgári szektor (80%) és a katonai szektor (20%) együttesen oldja meg a védelmi feladatokat. 10

A harmadik generációs hadviselés 11 gyakorlati értelmezéséhez mindenekelõtt szembe kell nézni a „fától az erdõt” jelenséggel. Ezen azt értem, hogy a témakörrel foglalkozó szakmunkákban egyöntetûen keverednek az „információ” és „kommunikáció” fogalmak, illetve ezek kontextusai. A feldolgozás fókuszát pedig alapvetõen és egyoldalúan az informatikai, számítástechnikai tartalom jelenti.

Felfogásomban a kommunikáció a tágabb fogalom, amelyet alapvetõen folyamatként értelmezek, az információ pedig ennek óhatatlan, magától értetõdõ elemét jelenti. Ebben a megközelítésben a folyamat hatásorientált és ciklikusan folyamatos tevékenység, az információ pedig eszközjellegû. Következésképpen egy célirányos rendszerben (mint pl. egy hadmûvelet vagy egy katonai akció, mint pl. béketeremtés) a hatás a meghatározó, és nem az ennek elérése érdekében felhasználandó eszközök. Az utóbbiak másodlagos jelentõségûek, és minden felhasználási szituációban, földrajzi területen, konfliktus típusban sajátos és egyedi alkalmazás (mixtúra) jellemzi õket (eszköz-mix). A kommunikáció folyamatosan ismétlõdõ folyamat, amelynek minden ciklusa a már elért hatáseredményekre épül: nem lehet tehát egyszeri aktusnak tekinteni.

A tudományos és a szakmai közösségek eltérõen határozzák meg a harmadik generációs hadviselés (vagy a katonai és biztonságpolitikai szakírók körében elfogadottabb információs hadviselés) fogalmát, gyakran különbözõ kifejezésekkel jelölik ugyanazt a jelenséget: infoháború, információs mûveletek, hálózati háború, vezetési és irányítási ellenháború, a „harmadik hullám” hadviselése, tudásháború, cyber-háború. A szakmai viták jelzik: csak most van kialakulóban az információs hadviselés elmélete.

A fenntartható fejlõdés keretei között, a hadtudományi kutatásokon belül, kiemelt figyelmet (prioritást) célszerû biztosítani a következõkre: az elektronizált-informatizált haderõ, az információs háború, az információs hadviselés, a vezetési hadviselés és a digitalizált és informatizált harcmezõ, a digitalizált alakulatok, digitalizált fegyverrendszerek, digitális katonák, hálózatos katona, információs harcosok, információs fegyverek fogalmaknak, mint további, feltárásra váró, új kutatási területeknek. Ezekrõl széles körû ismeretekkel még nem rendelkezünk, ugyanakkor egyértelmûen megállapítható, hogy ezek a jövõbeli fejlõdés kulcsterületeit képezik. 12

A különbözõ meghatározások közös vonását jelenti a saját információk védelme és az ellenség információinak (információs rendszereinek, hálózatainak) blokkolása vagy megsemmisítése – ismét alátámasztva az egyoldalú informatikai szemléletrõl korábban mondottakat. A hadviselésnek ez a fajtája hatásos fegyvernek és hasznos célpontnak is tekinti az információkat és az információs rendszereket, infrastruktúrákat. Ennek során az információk felhasználása az ellenséggel szemben annak érdekében történik, hogy a stratégiáját még azelõtt legyõzzék, mielõtt a haderejét bevethetné. Az információs hadviselés célpontjai ezért azok a személyek, akik a békérõl vagy háborúról döntenek, illetve katonai szempontból azok, akik hadászati és harcászati kérdésekben a kulcsfontosságú döntéseket hozzák.

Az információ két dolog eredményeként állítható elõ: az észlelt jelenségekbõl (az adatokból) és az ezen adatok értelmezéséhez szükséges eljárásokból. Ily módon tehát az információ meghatározása teljesen független a technológiától. Az azonban, hogy mit kezdhetünk, és milyen gyorsan az információkkal, nagyon is függ az alkalmazott technológiától. Ugyanis a technológia rendkívüli módon megnöveli megfigyelési eszközeink lehetõségeit, koncentrálja az adatok tárolását, és meggyorsítja az információk kezelését is. 13

A „puha háború” során nem feltétlenül a megsemmisítés a cél. A gyõzelemhez sokféle út vezethet el, és modern korunkban ezek közül számtalan jelentõsen hatékonyabb, mint a hagyományos katonai hadmûveletek. A jövõben a célpont nem a számítógép lesz, hanem a benne tárolt információ. „Minél kevesebb emberélet és pusztítás árán tudjunk elérni, hogy a másik fél azt tegye, amit mi akarunk, annál jobb az adott megoldás. Hasonlatként mondom: kidolgozunk egy megfelelõ módszert arra, hogy megsemmisítsük a számítógép processzort, ahelyett, hogy az egész gépet robbantanánk fel”. (Walters ezredes, US Army)

Alvin Toffler szerint a jövõben azok a szervezetek válhatnak sikeressé, amelyek növelni tudják a „termék” információ-tartalmát. Ha értelmezzük ezt, a jövõ sikerének kulcsaként aposztrofálható kijelentést a hadseregre, akkor ez nem csupán a számítástechnika legkorszerûbb fejlesztéseinek és technikai vívmányainak a minél szélesebb körû alkalmazását jelenti, hanem a haderõ kommunikációs gyakorlatának újraértelmezését is, aminek természetszerûleg a kommunikáció fegyverként történõ szakmai értelmezésével is együtt kell járnia. A korszerû számítástechnika mennyiségi értelemben valóban önmagában is bõvíti a hadsereg információbázisát. Azonban a lehetõségeknek mindez csupán az egyik részét jelenti.

A kommunikációnak a katonai mûveletekben fegyverként történõ felhasználása elsõ sorban a következõk alkalmazásokat jelenti:

Ezek mindegyike önállóan tervezett és szisztematikusan végrehajtott, egymással természetesen összehangolt tevékenység-komplexumként értendõ, ezért külön-külön szakmai apparátust is igényelnek a háborús hadmûveletek szervezeti struktúrájában. (A félreértések elkerülése érdekében: nem informatikai, hanem kommunikációs mûveletekrõl van szó! 14

Szakmai bontását tekintve a fegyverként történõ alkalmazás a propagandát, az etikai korlátaitól megfosztott public relations tevékenységet, a reklámtevékenységet és a személyes meggyõzést fogja át. A kommunikációs „csapaton” belül a stratégiai irányítást és az irányító szerepet értelemszerûen (és a szakmai kompetenciák alapján) a public relations tevékenységnek kell betöltenie 15

A jövõ távlati fejlesztési irányaként felfogható információs hadviselés – minden informatikai és számítástechnikai vonatkozása és nyilvánvaló eszközigénye ellenére – nem szûkíthetõ le csupán a digitális technika világára, ennél szélesebben értelmezendõ. Véleményem szerint a ársadalmi jövõ szempontjából orientáló jelentõségû „információs társadalom” mind az informatika, mind a kommunikáció teljes iparágának ismeretét, elfogadását, és alkalmazását (is) igényli a hadsereg jövõje szempontjából. Ennek szlogenje lehetne: „ Tudás alapú társadalomhoz, tudás alapú hadsereg kell!” Mindennek pedig azt kellene jelentenie, hogy a távlati jövõ mérlegelése során, az ebbe az irányba történõ tudatos fejlesztés kis lépései során a kevésbé költségigényes, sokkal inkább képzés- és ismeretfüggõ kommunikációs fejlesztések preferenciáját lehetne és kellene érvényesíteni a honvédség tudásalapú fejlesztési folyamatában.

A kommunikációs paradigmaváltás szellemében szükséges a public relations szakmai tevékenységek tudatos alkalmazása és integrálása mind a Vezérkar, mind a csapatok, mind pedig a Honvédelmi Minisztérium kommunikációs gyakorlatába. E téren elõremutató és orientálók lehetnek a hadsereg szempontjából releváns public relations szakterületek. A szakmai területek számából és a kapcsolódó szakmai feladatok összetettségébõl adódóan szükséges a szakember állomány ilyen irányú fejlesztése: meg kell teremteni a public relations tiszt, és szakmai apparátusok személyi és képzési, mûködési és irányítási feltételeit. Fel kell végre számolni a „nem ért hozzá, de megbízható” komiszár-szemléletet!

Az elkövetkezendõ évtizedekben sem létszámából, sem haditechnikai felszereltségébõl, sem a fejlesztésekhez rendelkezésre álló pénzeszközök volumenébõl, sem a hadsereg fejlesztési lehetõségeit formáló politikai pártok szemléletmódjából adódóan nem valószínû, hogy a magyar haderõ a világ „legfélelmetesebb” hadseregévé válhat.

Arra viszont reális esély van, hogy az elkövetkezendõ évtizedekben a Magyar Honvédség a világ katonai élvonalába kerüljön a harmadik generációs hadviselés szempontjából! Az informatikai és kommunikációs szakmai fejlesztések eredményeként olyan tudás alapú haderõ alakítható ki, amely nem csupán tiszteletet ébreszt a NATO-partnerekben, de követendõ mintaként is szolgálhat a hadviselés és a biztonságpolitika jövõorientált fejlesztõi számára.

Az elsõ olvasatra talán meghökkentõ és némileg irreálisnak minõsülõ kijelentés nagyon is valós alapokkal rendelkezik. Szakmai szempontból ez a cél nem irrealitás! A kommunikációs szakmai fejlesztések korántsem igényelnek olyan volumenû anyagi forrásokat, mint pl. az élenjáró és high-tech haditechnikai beszerzések. A tudás alapú hadsereghez nem tankok és repülõgépek, hanem számítógépek, de még inkább okos szakemberek, kommunikációs és informatikai értelemben felkészült katonák kellenek! Olyan tisztikar és olyan képzettségû szerzõdéses állomány, akik magas szinten képesek alkalmazni 16 a kommunikáció tudományos és gyakorlati-módszertani eredményeit, akik másképpen tudnak gondolkodni a harcról és a hadmûveletekrõl, valamint az ezeknek a katonai cselekmények által érintett polgári lakosságra gyakorolt hatásairól is (és nem pusztán pszichológiai értelemben!).

Martin C. Libiki, matematikus szavait a harmadik generációs hadviselés meghatározó szellemiségének tekinthetjük: „Talán nem azon kellene gondolkodnunk, hogyan tehetjük a tankot okosabbá, hanem azon, hogyan lehet az információkat felhasználni arra, hogy tank nélkül is gyõztes háborút vívjunk”.

 

1 Prof. Szabó János: Haderõ-átalakítás. Zrínyi Bp. 2001. – 164. old. « vissza

2 IT – Information Technology (Információs technológia), a számítástechnikai bázisú mûszaki fejlõdés világméretekben elfogadott jelölése, mely jelenségnek ma már könyvtárnyi irodalma van. « vissza

3 Illusztrációként a Szemerei László ezredes által 1997-ben összeállított, A PR mûködési alapelvei és szervezete egyes nyugati haderõkben címû anyagot említeném. « vissza

4 Az „InfoBomba” c. dokumentumfilm, (Spektrum televízió, 2005. május 15. 22:49) « vissza

5 A korábban több mint másfél százezres személyi állomány napjainkra a töredékére csökkent: „A Magyar Honvédség teljes létszáma, közalkalmazottakkal együtt, 27000 fõ lehet.” Interjú Havril András altábornaggyal, Új Honvédségi Szemle, 2005/2. « vissza

6 Thomas S. Kuhn: A tudományos forradalmak szerkezete. Osiris Kiadó, Budapest, 2002. – 26. old. « vissza

7 Thomas S. Kuhn: A tudományos forradalmak szerkezete. id. mû – 253. old. « vissza

8 Alvin és Heidi Toffler nyilatkozata az „Info Bomba” címû televíziós produkcióban (Spektruk televízió, 2005. május 15. 22:49) « vissza

9 A továbbiakban Nagy Péter: Az információs hadviselés. Im.: 1999. – címû kiváló fogalom-áttekintése alapján tárgyalom az információs hadviselés kategóriáját. « vissza

10 Várhegyi István – Makkay Imre: Az információs hadviselés alapjai. Im.: – 84. old. « vissza

11 A fenti indokok miatt elõnyben részesítem a Toffler terminológiájára és hatalomváltás elméletére utaló „harmadik generációs hadviselés” kifejezést az „információs hadviselés” megjelölésére. « vissza

12 Várhegyi István – Makkay Imre: Az információs hadviselés alapjai. Egyetemi jegyzet, ZMNE, Budapest, 2000. – 214. old. « vissza

13 Nagy Péter: : Az információs hadviselés. Im.: 1999. – 108. old. – alapján « vissza

14 Leegyszerûsítve: Az információt eszköznek, a kommunikációs tevékenységet viszont folyamatként értelmezve. « vissza

15 A propaganda és a reklám „felismerhetõ” és direkt aktivitásai számos esetben hiteltelenek. A szakmailag minõségi public relations tevékenység viszont „láthatatlan”, ebbõl adódóan a közölt információk hitelessége megkérdõjelezhetetlen. Az irányító szerepkör és a gyakorlati munkamegosztás – a szerteágazó részletek következtében – egy külön értekezést igényelnének. « vissza

16 A gyakorlati alkalmazás természetesen nem csupán a háborús helyzetekre vonatkozik, hanem a hadsereg mindennapjaiban demonstrálható (sõt gyakorolható), folyamatos praxisként értelmezhetõ. « vissza