HADTUDOMÁNY–HADÜGY

Jakus János

A Magyar Honvédség a rendszerváltástól napjainkig

A tanulmány célja bemutatni – rendszerváltástól napjainkig terjedõ –  a haderõátalakításás folyamatát, fõbb lépéseit, az új honvédség megteremtésének „sikertörténetét”. Ez a sikertörténet más és más olvasatban jelenthet ugyan sikert és kudarcot, mindenesetre egy tény nem vitatható: a Magyar Honvédség jellegének megváltozása, szerkezetének átalakítása lényegében egyenes utat mutat a sorozott hadsereg megszüntetéshez, az önkéntes hivatásos hadsereg kialakításához, amely 2004. év végére beteljesedett.


„Az 1989-es amerikai–szovjet máltai megállapodás döntött a Német Demokratikus Köztársaság, Lengyelország, Csehszlovákia és Magyarország kiengedésérõl a szovjet befolyási övezetbõl. Itt nem területet cseréltek területre, hanem területet adtak gazdasági kompenzációért és világhatalmi pozíció fenntartásáért cserébe. A Szovjetunió kivonulása a négy országból annak érdekében történt, hogy a külsõ birodalom egy részének elvesztése fejében stabilizálhatóvá váljék mind a belsõ birodalom, a Szovjetunió, mind pedig a szovjet »reformvezetés« hatalma.” – Írja Lengyel László, neves politológus-elemzõ az egyik napilapban megjelent publicisztikájában a 90-es évek közepén. 1 Az érdeklõdõ közvélemény valóban nem ismerheti részleteiben, hogy mirõl is döntöttek a két szuperhatalom vezetõi Máltán. Az ott született dokumentumokat ötven évre – közös megegyezéssel – zárolták a tárgyaló felek.

Mindenesetre az idõsebb George Bush és az egykori Szovjetunió elsõ emberének, Gorbacsovnak a találkozója – a megegyezés – döntõen hatott az egyébként is „felbolydult” magyar társadalomra. Az ország belsõ rendje azonban a rendszerváltás pillanatában a belpolitikai szereplõk konszenzusra való törekvéseinek okán biztosított volt. Az erõszakszervezetek a demokratikus átalakulást támogatók oldalán mindvégig az ország biztonságának garantálásában voltak érdekeltek, és errõl a kérdésrõl ma sem gondolkodnak másképpen. Még akkor is így volt/van ez, ha manapság sokkal inkább jelent egzisztenciális, mint érzelmi elkötelezettséget a védelmi szektorban vállalt szolgálat.

Biztonságpolitikai környezet a rendszerváltás idõszakában

1989 végén, 1990 elején bekövetkezett világpolitikai változások nem fejezõdtek be a diktatúrák megszûnésével. Európában felerõsödött a politikai, katonapolitikai viszonyok átrendezõdése, amely hatással volt Magyarországra. Országunk környezetében egy sor kedvezõtlen folyamat bontakozott ki. Biztonságunk szempontjából kiemelt jelentõségûvé vált, hogy miként alakul a szomszédságunkban lévõ államok biztonságpolitikája. A szomszédos országok egyikében-másikában uralkodó politikai bizonytalanság, a demokratikus erõk viszonylagos gyengesége, az idõnként nyíltan és szélsõségesen felszínre törõ magyarellenesség növelte Magyarország fenyegetettségét. Mindezt fokozta, hogy a felhalmozódott feszültségek nyomán polgárháborúk, konfliktusok robbantak ki, államok váltak szét, hol kisebb, hol nagyobb robajjal, ami összességében potenciális veszélyt jelentett hazánkra. Különösen, az egykori Jugoszlávia szétbomlása vált hosszan elhúzódó, fegyveres összecsapásokkal terhelt válsággóccá, de a Romániában lezajlott véres események is kihatottak hazánk biztonságára.

A Varsói Szerzõdés megszûnésével, a szovjet csapatok kivonulása után (1991), Magyarország teljesen független, önálló állammá vált. Függetlensége védelmében lényegében csak magára számíthatott, a honvédelmet teljes egészében saját erõbõl kellett megoldania. 2

Válságos helyzetek idején, fenyegetések jelentkezésekor a politikai vezetés higgadtságának, a honvédelmi vezetés intézkedõ-képességének, döntéseinek, a honvédség és a határõrség gyors reagáló-képességének köszönhetõen a lakosság biztonsága, védelme egy pillanatig sem került veszélybe.

Magyarországnak érdeke volt – és ma is az –, hogy jó kapcsolatot alakítson ki a szomszédos országokkal. Az ország vezetése még akkor is ragaszkodott ehhez a felfogáshoz, amikor jugoszláv katonai repülõgépek 20 alkalommal sértették meg a magyar légteret, illetve Horvátország keleti, zömében magyarok lakta régiójában folyó szárazalföldi összecsapások idõszakában fegyveres csoportok sodródtak át Magyarországra, de gyakorivá vált a határ-közeli harcok során a gyalogsági fegyverekkel történt átlövés is.

A délszláv konfliktusba való belesodródás veszélyét csökkentette az a tény, hogy az európai közösség 1991. szeptember 30-án megfigyelõket telepített a határ jugoszláv oldalára, majd november 20-án kiterjesztették tevékenységüket a magyar oldalra is. E körülmények hatására a magyar közvéleményben felértékelõdött a honvédelem szerepe.

Ebben a biztonságpolitikai környezetben kezdõdött meg a Magyar Honvédség elsõ és – mint látni fogjuk – nem az utolsó jelentõs átalakítása. A haderõreformot egyrészt az ország demokratikus fejlõdése, a korszerûsítés általános igénye, másrészt az euroatlanti szervezetekhez történõ csatlakozás tudatos felkészülésének programja motiválta.

Az átalakítás lényege – a haderõ alkalmazását elõtérbe helyezve – a következõkben foglalható össze: a csapatoknak az ország területén történõ aránytalan díszlokációját lehetõség szerint csökkentve, a veszélyeztetettség irányaiba közel azonos erõ-eszköz csoportosítás kialakítása – adott esetekben – biztosított legyen.

A honvédség a fegyveres küzdelem során történõ alkalmazásának koncepciója ennek megfelelõen változott., döntõen a védelmi jellegû hadmûveletekre történõ felkészülés került a kiképzési feladatok középpontjába. A haderõ négy katonai kerület keretei között (1. KK Székesfehérvár-i, 2. KK Kaposvár-i, 3. KK Cegléd-i és a Budapest-i KK) tervezte megoldani feladatait.

A Magyar Honvédség átalakításának körülményei és folyamata

Az 1990–1994 közötti idõszakban megszülettek az ország katonai biztonságának megóvásához szükséges politikai és törvényhozási döntések, megalkotásra kerültek a biztonságpolitikai, illetve honvédelmi alapelvek, és a Honvédelmi Törvény. A sorkatonai szolgálati idõ 12 hónapra csökkent. Bevezették a fegyver nélküli, illetve polgári szolgálatot. Megkezdték mûködésüket a tábori lelkész hivatalok. Jelentõsen fejlõdtek a Magyar Honvédség nemzetközi kapcsolatai. Megkezdõdött a hivatásos állomány képzése a nyugati katonai tanintézetekben, ez hozzájárult a haderõ szerepével kapcsolatos szemléletváltozás folyamatának elindításához.

Az Országgyûlés 1993. december 7-én szinte egyhangúlag – egyetlen „nem” szavazat és egy tartózkodás mellett – elfogadta az új, kétharmados szavazati arányt igénylõ 1993. CX. honvédelmi törvényt, amely a végrehajtásáról szóló 178/1993. (XII. 27.) Kormányrendelettel együtt 1994. január 1-jén lépett hatályba.

A honvédelmi alapelvek és az új honvédelmi törvény követelményrendszerével, a nemzeti hagyományok és a társadalmi elvárások figyelembevételével új alapokra került az ország védelme, fegyveres erejének felépítése, és a funkcionális feladataival kapcsolatos követelmények. A honvédelmi alapelvek szellemében változott a honvédség csapatainak diszlokációja, leépítésre kerültek a felesleges, az országon kívüli mûködést biztosító szervezeti elemek és a térségben példátlan méretû létszámleépítésre is sor került.

A honvédség fõ erõit továbbra is a szárazföldi csapatok képezték, vezetésükre létrehozásra került a Szárazföldi Csapatok Parancsnoksága (Székesfehérvár), a honi légvédelmi csapatok bázisán pedig kialakították a Légvédelmi Parancsnokságot (Veszprém). A fegyveres erõk honi területen történõ alkalmazásának hatékonyabbá tétele érdekében – koncepcionálisan – ún. honvédelmi dandárok felállítását tervezte a katonai felsõ vezetés, amelyeknek a megszervezése rövid idõ elteltével lekerült a napirendrõl.

Az átalakítás egyik alapkövetelménye az volt, hogy a koalíciós jellegû, túlméretezett, párt által irányított és ellenõrzött haderõ átalakuljon egy nemzeti jellegû, a nemzetközi és a hazai igényekkel, feltételekkel összhangban álló, az ország védelmét ellátni képes, a parlament által ellenõrzött fegyveres erõvé. Ezért a haderõ csökkentése szervezeti és haditechnikai területre egyaránt kiterjedt. A méreteket tekintve: békelétszáma mintegy 35 százalékkal, szervezeteinek száma közel 20 százalékkal, technikai eszközparkja pedig – differenciáltan – 20–40 százalékkal lett kisebb. Megszûnt hét összfegyvernemi és egy tüzérdandár, valamint huszonkét harckocsizászlóalj. Teljesen megszûntek a szárazföldi rakétacsapatok.

A honvédség átalakításának-leszervezésének további menete

A 90-es évek közepéig a hagyományos értelemben vett biztonsági kockázatok és ugyanakkor Magyarország veszélyeztetettsége, minden lehetséges összetevõt számításba véve, növekedett. Az egykori Jugoszlávia tagállamaiban – Bosznia-Hercegovina, Horvátország – polgárháború dúlt, amelyben a Jugoszláv Hadsereg aktívan bekapcsolódott. A harcok sok esetben közvetlenül Magyarország határai mentén bontakoztak ki. Ezzel együtt a veszélyeztetett régió országaiból megindult menekült hullám (migráció) elérte Magyarországot is. Több ezer vajdasági, horvátországi magyar és horvát menekült érkezett az országba. Itt találtak biztonságos menedéket a Bosznia-Hercegovinából elüldözött bosnyákok tömegei is.

Ukrajna, Románia és Szlovákia esetében a belsõ politikai harcok váltak jellemzõvé ebben az idõszakban. Ezek az országok még nem határozták meg egyértelmûen saját helyüket és szerepüket az új európai biztonságpolitikai struktúrában. Ausztria és Szlovénia esetében stabil, kiszámítható, a jószomszédi viszonyra épülõ kapcsolatokra számíthatott Magyarország. 3

Ilyen biztonságpolitikai körülmények között hazánkban az 1994. évi parlamenti választásokat követõen új kormány alakult, amelynek programjában kiemelt figyelmet kapott a Magyar Honvédség további leépítése. Ezt az tette szükségessé, hogy a kormányzati ciklus kezdetén a haderõ sem méreteiben, sem szervezeti felépítésében, sem mûködésében nem felelt meg pontosan a kor követelményeinek, a kockázatok értékelése alapján pedig a politika által szükségesnek ítélt hadseregképnek és a honvédelmi törvénynek. 4 A nemzetgazdaság ugyanakkor szûkében állt a honvédség fenntartására és fejlesztésére fordítható költségvetési forrásoknak. A további átalakítás megkezdése ilyenformán valóban elodázhatatlanná vált, amihez a már említett nemzetközi körülmények változatlanul nem voltak kedvezõek, de mégis lehetõséget biztosítottak. Megfelelõ elõkészítés után kormány-, illetve országgyûlési határozatok születtek a honvédség hosszú, valamint középtávú átalakításának irányairól és a létszámviszonyokról.

A honvédség átalakítását – a NATO-hoz történõ csatlakozási szándék egyértelmû kinyilvánításával – az 1994. júniusi kormányprogram új alapokra helyezte és meggyorsította. Az 1995 nyarán hozott 88/1995. /VII. 6./ számú Országgyûlési határozat azzal is céltudatosabbá tette a haderõ reformot, hogy hosszabb távra – 2005-ig – az alapvetõ célokat, középtávra – 1998-ig – pedig a konkrét tennivalókat határozta meg. Ilyen helyzetben került sor a Horvátországhoz (Okucani) telepítésre tervezett mûszaki kontingens megszervezésére, amelyrõl a 114/95 (XII. 2.) számú Országgyûlési határozat, illetve a HM 58/1995. sz. utasítása rendelkezett. Az IFOR néven ismertté vált akcióban a honvédség nem több, mint 500 katonával, általában mûszaki jellegû feladatokat oldott meg. A zászlóalj mandátumának ideje alatt egyértelmû elismertségre tett szert, igazolták a magyar katonák és tisztek rátermettségét, kreativitását. 5

A 90-es évek második felében a biztonságpolitikai folyamatok megkövetelték, hogy az ország rendelkezzen egy korszerûen kiképzett és felszerelt haderõvel, amelynek alaprendeltetése a Magyar Köztársaság légterének, területének, lakosságának, anyagi javainak, valamint demokratikus intézményrendszerének fegyveres védelme. Hazánknak olyan, szükség esetén kiegészíthetõ hiteles haderõt kellett kialakítania, amelynek nagysága, ereje, felkészültsége önmagában már létével is meggondolásra késztette a velünk szemben katonai erõ alkalmazását fontolgató országok politikai és katonai vezetõit. Ennek érdekében a Magyar Honvédségnek az alábbi feladatokra kellett felkészülnie: az ország védelmére külsõ támadásokkal szemben; a nemzetközi kötelezettségek teljesítésére; a belsõ biztonsági erõk megerõsítésére szükségállapot idején; segítségnyújtásra elemi csapás, katasztrófa esetén; valamint polgárvédelmi feladatok ellátásában való közremûködésre.

A fenti feladatokból kitûnik, hogy az ország politikai és katonai vezetése ekkor már elõrehaladott tárgyalásokat folytatott a NATO-csatlakozás érdekében az érdekelt nemzetközi szervezetekkel, illetve országokkal. Éppen ezért a hitelesség bizonyítása érdekében a haderõ legfontosabb feladatát az ország védelme képezte, de már csak egy hadászati irányból bekövetkezõ és hadmûveleti célokat követõ – az ország egy része ellen irányuló, vagy fontos objektumok elfoglalását célzó – támadással szemben. Mindehhez tudni kell, hogy a Szövetséghez tartozás, a kollektív védelem elve már a csatlakozási szándék megszületése pillanatában sem jelentette azt, hogy külsõ támadás esetén a Szövetség reagálása azonnali és automatikus lesz. Ugyanis a NATO fegyveres erõinek felvonulása csak a tagállamok konszenzuson alapuló döntése után kezdõdhet meg, ennél fogva a tagállamoknak képesnek kell lenniük korlátozott ideig nagyobb erejû ellenséggel szemben saját területeik önálló védelmére. 6

A biztonságunkra ható külsõ tényezõk közül a kormányzat kiemelt figyelmet szentelt a NATO-hoz történõ fokozatos közeledésünknek. NATO-csatlakozásunk egyik várható következményeként került értékelésre, hogy már nem csak közvetlen környezetünk, de az egész Szövetség felelõsségi körzetében bekövetkezõ események is bekerülnek biztonságpolitikánk körébe, ezáltal helyzetünk a Szövetségbe való tervezett felvételünkkel radikálisan javulhat. Vagyis az alacsony kockázat és a nagyfokú stabilitás állapotának katonai értelmezése lényegében átértékelte a haderõvel kapcsolatos korábban domináns felfogást: az ország ellen irányuló külsõ katonai erõk fenyegetésével szemben való arányos reagálást.

Miközben Európa középsõ és északi részére egyre inkább a stabilitás vált jellemzõvé, addig a balkán továbbra is konfliktusokkal volt terhelt. Ezeket a konfliktusokat – a korábbi konkrét és jól azonosítható veszélyek helyett – inkább a vallási és etnikai ellentétek jellemezték. A térben és idõben elkülönülten, vagy egy idõben jelentkezõ kihívások kontinensünk biztonsági helyzetét nehezen prognosztizálhatóvá és gyakran kiszámíthatatlanná tették. A veszélyforrások sok esetben komplex módon, egymással kölcsönhatásban jelentek meg, és kezelésük is egyre inkább csak nemzetközi keretek között, illetve az egyes országok rendelkezésére álló valamennyi eszköz együttes alkalmazásával vált lehetségessé.

A magyar védelmi politika ebben az idõszakban az együttmûködés, a visszatartás és a védelem egységére épült. Az együttmûködés elve kifejezte, hogy a Magyar Köztársaság biztonságának garanciáit elsõsorban a kétoldalú és regionális kapcsolatok fejlesztésével, az európai biztonsági és együttmûködési intézményrendszerhez történõ csatlakozással kívánja elérni.

A visszatartás és a védelem elve kifejezte a Magyar Köztársaság akaratát a nemzetközi egyezményekkel összhangban álló védelmi képességének fenntartására:

A Magyar Honvédség korábban végrehajtott átalakításai elsõsorban a létszám csökkentésére, a védelmi elveknek megfelelõ szervezeti felépítés és a csapatok optimális területi elhelyezkedésének kialakítására, valamint – nem utolsósorban – a polgári felügyelet, a demokratikus kontroll megteremtésére irányultak. Döntõ mértékben azonban a mindenkori költségvetésben mutatkozó differenciák kiigazítása hatott kényszerítõen az átalakítás menetrendjére.

A honvédség nagysága, haderõnemi és fegyvernemi összetétele, vezetési rendje az átszervezések következtében már nem állt teljesen összhangban az újonnan megfogalmazott feladatrendszerrel és a költségvetési lehetõségekkel. Kritikussá vált a haditechnikai eszközök, az anyagi készletek és az objektumok helyzete. A technikai eszközök átlagéletkora meghaladta a 15 évet, korszerûsítésüket nem sikerült a követelményekhez igazítani. Mintegy 60 százalékuk technikailag elhasználódott, a szükséges javításokhoz nem minden esetben állt rendelkezésre pénzügyi fedezet. A legsúlyosabb gondok a harci repülõgépek, a légvédelmi oltalmazás és a páncélozott szállító harcjármûvek terén mutatkoztak. Számolni kellett a kialakult helyzetnek az üzemeltetési biztonságra gyakorolt negatív hatásaival. Ezeket a gondokat az államadósság terhére Oroszországból beszerzett MiG-29-es vadászgépekkel, valamint BTR–80 típusú páncélozott szállító harcjármûvekkel lehetett orvosolni. De érkeztek T–72 típusú harckocsik Fehér-Oroszországból is.

Ebben az idõszakban a honvédség alkalmazhatósági készségét tekintve csak korlátozott mértékben volt képes az esetleges válsághelyzetekben feladatai megoldására. Csak a honvédség akkori körülményeit meghatározó mutatók – szervezeti felépítése, nagyságrendje, vezetési és mûködési rendje – átalakításával adódott lehetõség a fenntartási elvárások biztosítására. 7 A mûködési zavarokat észlelve a szakmai közvéleményt formáló szervezetek és személyek alkotó és – nem egy esetben – erõs kritikát is magába rejtõ elvi vitát kezdeményeztek a honvédségen belül. Alsóbb vezetési szinteken, illetve a ZMNE-en vizsgálták és tanulmányokban közzé is tették az ország katonai védelmének tárgyában gondolkodó szakértõk a javaslataikat.

Figyelembe véve az európai biztonság összetevõinek alakulását, a Magyar Honvédség állapotát és az ország gazdasági helyzetét az átalakítás hosszú és középtávú céljává fokozatosan a kisebb és hatékonyabb, hiteles visszatartó és reagáló képességgel bíró, korszerû, a NATO katonai szervezetébe integrálható fegyveres erõ kialakítása vált.

Ebben az idõben vette kezdetét a kötelezõ katonai szolgálaton alapuló reguláris haderõ átalakítása vegyes rendszerû – szerzõdéses és sorozott katonákból álló – hadsereggé. 1997 novemberében életbe lépett a sorállomány újszerû kiképzési rendszere. Ennek megfelelõen a bevonult sorállomány két országos kiképzõ központban – négy helyõrségben – kezdte a sorkatonai szolgálat elsõ három hónapját, itt kapták meg az alapkiképzést és az egyéni szakkiképzést. Ezt követõen a bevonult sorállomány a csapatoknál szakasz-század-zászlóalj szintû kötelék kiképzésben részesült. Erõsödött a haderõ professzionális jellege, nõtt a szerzõdéses állomány aránya. Megkezdõdött az új tiszti elõmeneteli rendszer alapjainak a lerakása és egy új típusú, új feladatokkal felruházott tiszthelyettesi kar kialakítása. Erõsödött a Magyar Honvédség polgári ellenõrzése. A sorkatonai szolgálatot elõbb kilenc, majd rövid idõ elteltével hat hónapra csökkentette a törvényhozás.

A NATO-tagságra történõ felkészülés idõszakában jelentõsen javult a Szövetség katonai rendszereivel való együttmûködési képesség. A MH megteremtette a szellemi kompatibilitás és az interoperabilitás alapjait. Széleskörûvé vált a tisztek és a tiszthelyettesek nyelvi képzése. Kialakult a megerõsítõ erõket befogadó nemzeti támogatási képesség. A honvédség bekapcsolódott a Szövetség integrált légvédelmi rendszerébe. A kijelölt alakulatok felkészültek a reagáló erõkben való alkalmazásukra.

A szárazföldi csapatok szervezete az átalakítás következtében gyökeres változáson ment keresztül, 1997. szeptember 1-jétõl elérték mûködõkészségüket a Szárazföldi Vezérkar alárendeltségében a Katonai Kerületek szervezeteibõl létrehozott 2. és a 3. Gépesített Hadosztályok.

A hadrendi elemek átcsoportosításával a 2. Gépesített Hadosztály állományába az alapkiképzést végrehajtó kiképzõ központok, a 3. Gépesített Hadosztály állományába pedig alapvetõen a reagálóerõk kerültek. A Honvéd Folyami Flottilla, a Honvéd Tûzszerész és Aknakutató Zászlóalj, valamint két vegyes anyagraktár a Szárazföldi Vezérkar alárendeltségébe került. A területvédelmi és személyi tartalékképzõ szervezetek felállításával kapcsolatos feladatok irányítását ugyancsak a Szárazföldi Vezérkar vette át.

A repülõ- és légvédelmi csapatok struktúrája és létszáma az 1995 decemberében megkezdett átalakítások következtében jelentõsen változott. 1997. szeptember 1-jétõl az újonnan megalakított Légierõ Vezérkar alárendeltségébe egy harcászati magasabbegység, nyolc ezred, valamint három egyéb besorolású szervezet került.

Összesen az átalakítás végére a repülõ- és légvédelmi csapatoknál megszûnt 32, és állományukba került két új békeszervezet.

A honvédelmi tárcánál, ezen belül a Magyar Honvédségnél a végrehajtott szervezeti változások következtében a rendszeresített létszám jelentõsen megváltozott. A tárca békelétszáma az 1994. évi csaknem 100 . 000 fõhöz képest 1997 év végére mintegy 38%-kal, 61 . 500 fõre csökkent. A békelétszám 1998-ra elért szintje lehetõvé tette a költségvetési feszültségek pillanatnyi oldását, a demográfiai helyzethez történõ igazodást. 1997 végére lezárult a Magyar Honvédség tervezett átalakításának elsõ, döntõen a mennyiségi változásokra épülõ szakasza, befejezõdött a makroszintû átrendezõdés.

A Magyar Köztársaság 1999-ben tagja lett a NATO-nak

Magyarországon 1997. november 16-án népszavazást tartottak a NATO-csatlakozásról. A népszavazáson az ország szavazásra jogosult állampolgárainak több, mint 49 százaléka vett részt, s közülük 85,33 százalék (3,3 millió szavazó polgár) igent mondott a NATO-tagságra. Magyarország és a nemzetközi közösség számára nagy kihívást jelentett, hogy az államok közötti „klasszikus konfliktusok” mellett felerõsödtek az államokon belüli, nagyrészt vallási és etnikai színezetû összecsapások, illetve a nem tisztán katonai megoldásokat igénylõ új típusú transznacionális jellegû veszélyforrások.

A hagyományos értelemben vett veszélyforrások – a szomszédos államok némelyike esetében meglévõ, hagyományos támadó eszközökben mutatkozó túlsúly – a Szövetséghez történõ csatlakozás következtében veszítettek jelentõségükbõl. 8

Az 1999-es parlamenti választások eredményeként a NATO-csatlakozás feladatait már új kormány hajtotta végre. Az 1999. március 19-ei csatlakozással Magyarország tagjává vált az Észak-atlanti Szerzõdés Szervezetének, ezáltal megnõtt felelõsségi köre, és biztonsága összefonódott az egész észak-atlanti térség biztonságával. Magyarország Euro-atlanti integrációja elsõ konkrét eredményének köszönhetõen biztonságpolitikai helyzete és érdekérvényesítõ képessége a tárgyalt idõszakban jelentõs mértékben erõsödött.

Ennek következtében már nem csupán szûkebb régiója, Közép- és Kelet-Európa jelentette biztonsági környezetét, hanem az Észak-Amerikát és Nyugat-Európát magában foglaló térség is. A globalizáció elõrehaladtával pedig a világ stabilitása szempontjából jelentõséggel bíró összes régió vagy állam közvetett módon hatást gyakorol Magyarország biztonságára.

Hazánk NATO-tagsága egyedülálló lehetõséget biztosított arra, hogy a Magyar Honvédség fejlesztése a hosszú stagnálás, a korábbi évek kitérõi, sõt buktatói után új fordulatot vegyen. Ezt a haderõvel szemben jelentkezõ fokozott képességi követelmények is halaszthatatlanná tették.

Már a NATO-csatlakozási tárgyalások idõszakában – hazánk biztonsági környezetébõl kiindulva, a kollektív védelembõl adódó lehetõségeket figyelembe véve – újra kellett fogalmazni a haza védelmére vonatkozó alapelveket, melyekben meg kellett teremteni a NATO-hoz tartozás jogi és szervezeti feltételeket.

A kormány döntött egy 2013-ig szóló fejlesztési program elindításáról, amely lényegét tekintve átgondolt folyamatként és nem „ad-hoc” döntések eredményeként képzelte el a honvédség jellegének, szerkezeti összetételének további átalakítását. A 2322/1999 (X. 7.) Kormányhatározat konkretizálta a haderõfejlesztés (leépítés) soron következõ lépéseit. Megszûnt a Magyar Honvédség parancsnoka beosztás, a Honvéd Vezérkar visszakerült a tárca alárendeltségébe, a haderõnemek vezetése – békében – azok parancsnokainak hatáskörébe került. A kormányhatározat döntött a pénzügyi keret felhasználásáról is: 40 + 30 + 30%-os megosztást irányzott elõ személyi, fenntartási és fejlesztési kiadások területén.

A Szövetséghez történõ tartozás és a fejlesztési kudarc maga után vonta a Magyar Honvédség teljes ún. stratégiai felülvizsgálatát. Ennek elrendelését 1999. 10. 28-án tett közzé a katonai felsõ vezetés: nyílt levélben fordult a Honvédség személyi állományához. 9 A program végrehajtását tíz évre prognosztizálta a kormány, amelynek részleteit a 2120/2000 (V.31.) határozatban rögzítette.

A biztonságpolitikai környezet, mint a haderõ leépítésének legfontosabb indoka és etalonja, továbbra sem mutatott kedvezõ képet. Szerbia-Montenegróban – Koszovóban – erõteljes etnikai tisztogatás kezdõdött. A tartományban többséget alkotó albán közösséget a szerb biztonsági erõk (MUP) szisztematikusan szorították Albánia felé. A szerb hatalom erõszakos fellépésének következtében az albánok fegyveres ellenálló csoportokat szerveztek és felvették a harcot a rendõri erõkkel. A koszovói albánság politikai vezetõi a nemzetközi közösséghez fordultak segítségért. Kérésük meghallgatásra talált és a NATO – nemzetközi felhatalmazás nélkül – katonai beavatkozás mellett döntött. A NATO-tag Magyar Köztársaság a katonai akcióhoz csatlakozva megnyitotta légterét a Szövetséges légierõ számára, de a fegyveres erõit nem bocsátotta harcba, csupán az ilyen esetekben szükséges biztonsági rendszabályok foganatosítására került sor. A 78 napig tartó NATO légitámadó hadmûvelet meghátrálásra kényszerítette a szerb politikai vezetést, aminek eredményeként a szerb-montenegrói csapatok kivonultak Koszovóból. Az ENSZ felhatalmazásával, de a NATO által szervezett béketámogató mûveletekben Magyarország egy õrzõ-védõ zászlóalj felajánlásával és telepítésével vett/vesz részt. 10

A 2002. év elején kedvezõen hatott a honvédség hivatásos és szerzõdéses állományára, hogy a törvényhozás megalkotta a 2001. évi XCV. törvényt a Magyar Honvédség hivatásos és szerzõdéses állományú katonáinak jogállásáról, amelyben újraszabályozta a hivatásos katonák jogait és kötelezettségeit. A jogállásról szóló törvény konszolidálóan hatott a honvédség gerincét adó hivatásos katonák egzisztenciális gondjaira. A hivatásos tiszteket és tiszthelyetteseket a korábbi átszervezésekkel együtt járó elbocsátások sokkhatásszerûen érték, morális helyzetük, hivatásuk iránti elkötelezettségük meggyengült.

Megalkotásra került és a 2144/2002 (V. 6.) sz. Kormányhatározatban nyilvánosságot kapott a nemzeti biztonsági stratégia is, amely fontos – haderõ átalakítási folyamatát a veszélyeztetettség oldaláról támogató – tételeket foglalta magába. A dokumentum, mint alapvetõ biztonságpolitikai okmány, az új típusú veszélyeket és kockázatokat foglalta össze. Nem tárgyalta a hagyományos értelemben vett katonai veszélyeztetõ tényezõket, pedig a NATO álláspontja mit sem változott abban a tekintetben, hogy a tagországoknak gondoskodniuk kell saját katonai védelmükrõl.

A Magyar Honvédség átalakítása tovább folytatódik

A NATO-tagságot követõen a magyar kormányzat által a Szövetség felé tett vállalásai rendre kudarccal végzõdtek. A haderõ-átalakítás (leépítés) elképesztõ összegeket emésztett fel, miközben a Magyar Honvédség teljes egészében felélte tartalék készleteit.

A 2002. évi parlamenti választásokat követõen a hivatalba lépõ új kormány a Szövetség felé tett vállalások elmaradását felülírva újabb, úgynevezett reform program elindítását tûzte napirendre. A védelmi szférára vonatkozóan a biztonságpolitikai apropót a 2001. szeptember 11-ei, az Egyesült Államokat ért terrortámadás és az azt követõ válaszcsapás kiváltása Afganisztánra, illetve az Irak ellen indított – ENSZ BT felhatalmazását nélkülözõ – háború szolgáltatta. Az Egyesült Államok által szervezett koalíciós haderõbe Magyarország Afganisztán esetében egy egészségügyi csoportot, majd harcbiztosító erõket, egy szállító zászlóaljat pedig az Irakban zajló mûveletekhez ajánlott fel és telepített. 2001. szeptember 11-i terrortámadások nyomán az Egyesült Államok kezdeményezésére a Szövetség 5. cikk szerinti támadásnak minõsítette a New York-i és Washington-i merényleteket. Ezáltal a tagállamok a terrorfenyegetést, illetve a terrorizmust emelték a „fõ ellenség” szintjére. A Magyar Honvédség követte ezt a gyakorlatot, bár történtek kísérletek arra, hogy a hagyományos katonai fenyegetés, mint olyan tényezõ, amelyre a fegyveres erõknek reagálnia kell, ne kerüljön ki a haderõtervezés látóterébõl. 11 Ezek a kísérletek hoztak ugyan némi eredményt, de még ebben az évben tapinthatóvá vált, hogy a tervbe vett konszolidációs folyamatok nem érnek célba és újabb pénzügyi megszorításokkal lehet számolni. Ehhez a haderõ újabb teljes körû átvilágítása vált szükségessé, amelyre 2003-ban került sor.

Az új felülvizsgálat célul tûzte ki a vezetési rendszer átalakítását, a tervezési hiányosságok felszámolását, az erõforrások közötti összhang hiányának és az anyagi eszközök célszerûtlen felhasználásának megszüntetését. A kormány külpolitikai céljaiból, és a nemzeti biztonsági stratégiából kiindulva feladatként jelölte meg a részletes politikai célok és az azokhoz szükséges képességek megfogalmazását, egy forrásokkal alátámasztott, kiegyensúlyozott, koherens terv kidolgozását, amely döntési változatokat, valamint a tárca egészére vonatkozó forráselosztási javaslatot is tartalmazott.

A védelmi felülvizsgálat megtervezéséhez bizottság alakult (Védelmi Felülvizsgálat Intézõ Bizottság, VFIB), amelynek feladatai a következõk voltak: a nemzeti érdekek és célok alapján a Magyar Honvédség feladatainak újrafogalmazása; a forrásokhoz és a képességekhez szükséges jog- és hatáskörök, illetve az elszámoltathatóság biztosítása.

A bizottság munkájában részt vettek a MEH, KÜM, PM, BM munkatársai, belsõ és külsõ, valamint külföldi szakértõk.

A VFIB a felülvizsgálat célkitûzéseit az alábbiakban határozta meg:

A megváltozott feladatrendszer az önkéntes haderõ struktúrájára épült, amelynek összlétszáma békeidõszakban legfeljebb 40.000 fõ lehet. Az elképzeléseket a honvédelmi tárca vezetése 2013-ig tervezte megvalósíthatónak. 12

Az újabb megszorító intézkedéscsomag hatásainak törvényszerûségét és célszerûség bizonyítandó, a katonai szaklapok, valamint a polgári elektronikus és nyomtatott sajtó egy része is számos publikációt, illetve vitamûsort tett közzé a honvédségben zajló folyamatokról. Ezekben a többnyire szakmai hozzászólásokban nyomon követhetõvé vált a negatív hatású döntések utólagos magyarázata.

A jövõkutatók – figyelmen kívül hagyva a honvédséget jelenleg szorító és megoldásra váró gondjait – a hálózatos katonáról és harcmezõrõl, az információs társadalom érzékelhetõ hatásairól, a robottechnológia majdani térhódításáról vizionálnak. Ezzel szemben a haderõ mindennapos gondjai és problémái csupán pénzügyi fejezetként jelennek meg a szakmai közvélemény elõtt. A polgári médiában a hadsereggel foglalkozó anyagok az állományarányok tarthatatlanságáról, vagy konjunkturális igény szerint más természetû mûködési zavarokról tájékoztatják a közvéleményt.

A honvédség által finanszírozott média, ugyanakkor sikerrõl, prosperitásról, tervszerûségrõl és szervezettségrõl számol be, elõtérbe helyezve a béketámogató mûveletekbe, illetve a háborútól sújtott régiókba vezényelt kisalegységek (1000 katona) munkáját. Rájuk valóban büszkék lehetünk, mert közvetítik értékeinket a partnereink felé.

A haderõ új keletû feladatai és új szervezeti rendje13 2002-tõl

A Kormány elõterjesztésére az Országgyûlés rövid idõ alatt döntött a sorozott hadsereg intézményének megszüntetésérõl és az önkéntes haderõ felállításáról. Ennek fényében a 14/2004 (III. 24.) számú Országgyûlés-i határozat kitûzte a Magyar Honvédség hosszú távú fejlesztésének irányait.

Ez a döntés új alapokra helyezte a haderõ fejlesztés teljes programját. 14 Egyértelmûvé vált, hogy az ország biztonságát a döntéshozatalban érintettek csak és kizárólag NATO, EU keretei között tartják megoldhatónak. Az önálló védelmi identitás fenntartása kikerült a biztonságpolitika alakításában szerepet vállaló döntéshozók látókörébõl. 15 Miközben a kormány 2073/2004 (IV.15.) számú határozatában ismételten közzé tette az új nemzeti biztonsági stratégiát, amelynek II. fejezete már szól a hagyományos biztonsági kockázatokról. 16

 

FELHASZNÁLT IRODALOM

[1] A Honvédelem négy éve 1990–1994 [Zrínyi Kiadó, Bp., 1994.]

[2] A Honvédelem négy éve 1994–1998 [Zrínyi Kiadó, Bp., 1998.]

[3] A Honvédelem négy éve 1998–2002 [Zrínyi Kiadó, Bp., 2002.]

[4] The Military Balance 1990-tõl 2004-ig megjelent számai, International Institute for Strategic Studies, London.

[5] A dolgozatban feltüntetett, a honvédelemmel, illetve a Magyar Honvédséggel foglalkozó Országgyûlési és Kormányhatározatok.

[6] Dr. Végh Ferenc nyá. vezérezredes: Doktori értekezése az MH átalakításáról [ZMNE, 1998.]

[7] Dr. Bocz László nyá. altábornagy: Doktori értekezése az ország megváltozott biztonsági helyzetérõl [ZMNE, 2000.]

[8] Lõrincz Kálmán nyá. vezérezredessel készített interjú [Napi Magyarország, 1997. október 24. szám, 14. o.]

[9] Lengyel László politológus: Az európai civilizáció és határai [Népszabadság, 1997. december 6., 17–19. o.]

[10] Dr. Szabó János MK honvédelmi minisztere – Fodor Lajos nyá. vezérezredes: Nyílt levél a Magyar Honvédség személyi állományához a honvédelem egészét érintõ stratégiai felülvizsgálatról. 1999. október 29.

[11] Dr. Jakus János alezredes: Biztonság, veszélyeztetettség, válságkezelés. Tanulmány [ZMNE, 1999.]

[12] Kovács Gyula: Rekviem a bakákért [Népszabadság, 2004. november 3. szám]

[13] Szászvári Lajos: Baloldali támadás a haderõreform ellen [Magyar Nemzet, 2004. október 25. szám]

[14] Szemerkényi Réka: Egy feleslegessé vált miniszter [Magyar Nemzet, 2005. január 24. szám]

 

1 Lengyel László politológus: Az európai civilizáció és határai [Publicisztika, Népszabadság, 1997. 12. 6.] « Vissza

2 Ezt a feladatot a haderõ békelétszámának (155 . 700 fõ) és a határõrség erõinek hadi állományra történõ kiegészítésével tervezte megoldani a politikai és katonai felsõ vezetés. « Vissza

3 A vizsgált idõszakban hazánkkal szomszédos országok haderõi – Ausztria, Szlovákia és Szlovénia kivételével – méreteikben nagyobbak voltak a Magyar Honvédségnél. Jugoszlávia és Horvátország hadban állt egymással, ennél fogva jelentõs számú tartalékos állományt vonultattak be a hadseregeikbe. « Vissza

4 A tárgyilagosság kedvéért meg kell jegyezni, hogy nem is felelhetett meg ezeknek a követelményeknek, hiszen a megkezdett reform vagy átalakítás idõben nem a tervek szerint kezdõdött el, illetve a kormányváltás idõszakában még nem fejezõdtek be az elindított programok. « Vissza

5 Az Országgyûlési határozat lényegében változtatás nélkül hagyta a 2383/1995 (XII.7.) Kormányhatározat megállapításait. « Vissza

6 Ez az elv nem halványult el napjainkban sem, amikor a NATO a terrorfenyegetésre reagálva a felelõsségi területén túl is (a Washington-i Szerzõdés 5. cikk értelmében és a 2002-ben a Prága-i csúcstalálkozón hozott döntés figyelembevételével) bizonyíthatja akcióképességét. « Vissza

7 Valójában már ekkor körvonalazódott a területvédelemre épülõ haderõ koncepciójának feladása. « Vissza

8 The Military Balance. The International Institute for Strategic Studies 1999-2000. [Arundel House, 13-15 Arundel Street London WC2R, UK] « Vissza

9 A stratégiai felülvizsgálatot, a korábbi haderõreformnak nevezett átalakítások/leépítések sikertelensége tett szükségessé, amelyek nem voltak képesek az alapvetõ strukturális és mûködési problémák megoldására. A tervek szerint a felülvizsgálat eredményeképpen tíz évre elõretekintõ fejlesztési program készült, amely három ütemben irányozta elõ a soron következõ feladatok megoldását. Elsõ ütemben: az élet- és munkakörülmények javítását, a NATO-val történõ együttmûködés zavartalanságának biztosítását, a második ütemben : a kiképzés hatékonyságának növelését, a harmadik ütemben : a haditechnika fejlesztését tervezték. « Vissza

10 A nemzetközi közösség nem tudott az új kihívásokra konszenzuson nyugvó megoldást találni, ugyanis az egyes nagyhatalmak saját érdekeik alapján rangsorolták a szuverenitást és az emberi jogokat. A szuverenitás elsõbbségének tézisét valló államok – elsõsorban Oroszország és Kína – hevesen ellenezték a Jugoszlávia elleni légitámadó hadmûvelet megindulását, mondván: egy állam belügyeibe még az emberi jogok durva megsértése esetén sem szabad kívülrõl beavatkozni. Ennek az elvnek a hangoztatása miatt az Egyesült Államok és NATO-szövetségesei nem vitték az ügyet az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé, hanem ENSZ-felhatalmazás nélkül, a humanitárius katasztrófa elkerülése céljából, úgynevezett területen kívüli akciót indítottak Jugoszlávia ellen. Az orosz és a kínai vezetés ennek következtében megvádolta a NATO-t, hogy a koszovói akcióval precedenst kívánt teremteni, mely által – az ENSZ megkerülésével, saját érdekeinek megfelelõen – a világ bármely szegletében háborút indíthat szuverén államok ellen. « Vissza

11 The Military Balance. The International Institute for Strategic Studies 2004-2005. [Arundel House, 13–15 Arundel street, London, WC2R 3 DK, UK 77–96. o. 288-198. o.] « Vissza

12 2236/2003 (X.1.) számú Kormányhatározat a Magyar Honvédség 2006-2013. idõszakra vonatkozó átalakításról.; 14/2004 (III.24.) számú OGy. Határozat vonatkozó meghatározásai a 2236/2003 (X.1.) Kormányhatározatban foglaltakat változatlanul hagyta. « Vissza

13 Ugyanez a táblázat megjelent az Új Honvédségi Szemle 2004/2. sz. a 3. oldalon, Kiss Gergely ezredes által jegyzett, Az önkéntes haderõ felkészítésének és kiképzésének új vonásai címû összeállításban. « Vissza

14 A kormányzati döntések a védelmi szféra fenntartására, mûködtetésére és fejlesztésére a GDP-bõl 2004-re 1,71%-ot; 2005-re 1,76%-ot; 2006-ra 1,81%-ot irányzott elõ. A 2004-ben bekövetkezett pénzügyi megszorítások következtében a védelmi szektor 2005-re vonatkozó GDP elõirányzatra 1,25%-ra zsugorodott, amelynek következtében kb 4000 hivatásos katona elbocsátását helyezte kilátásba a tárca vezetése. A haderõ létszáma 20–25 . 000 fõben került meghatározásra, a 2013-ig tervezett feladatok pedig 2006-ra kerültek elõrehozatalra. « Vissza

15 A NATO, EU védelmi rendszereiben történõ szerepvállalás (maximum 1.000 katona felajánlása béketámogató mûveletekben való részvételre) költségei évi 12 md Ft-tal terhelik a HM költségvetését, de napvilágot láttak ettõl eltérõ adatok is (20–25 md Ft). 2004. augusztusáig 962 katona teljesített külszolgálatot béketámogató mûveletek keretében. Ez a kontingens kiegészült 172 fõvel, akiket Afganisztánba vezényeltek. « Vissza

16 2073/2004. (IV.15.) Kormányhatározat a Magyar Köztársaság nemzeti biztonsági stratégiájáról 3. o. II. Biztonsági Környezet „…Az átrendezõdõ nemzetközi rendszer sajátossága, hogy egyszerre vannak jelen a hagyományos biztonsági kockázatok és az új, gyakran globális megjelenésû vagy kiterjedésû fenyegetések…” « Vissza

« Vissza a 2005/1. tartalomhoz