BIZTONSÁGPOLITIKA

Hadnagy Imre József

A háború és a terrorizmus *

Változnak-e a háborúval kapcsolatos elméletek – korunk egyik legnagyobb kihívása a terrorizmus tükrében

A háború és a terrorizmus rokon természetû cselekmények, jellemrajzuk sok hasonlóságot mutat. A történelemben lezajlott háborúk nagy része a Föld egy-egy kis részére terjedt ki (országrészekre, néhány országra, kontinens részre, régióra korlátozódott). Amikor az érdekek konfliktusa, az ellentétek annyira kiélezõdtek, hogy azok egy vagy több kontinensre kiterjedtek, és már politikai eszközökkel kezelhetetlenek lettek, akkor a fegyverek kaptak „szót”, az államszövetségek, társadalmi rendszerek, világuralomra törõk ellenségeskedése világháborúba torkollott. (Az emberiség történetében immár két alkalommal.)

A terrorizmus egy arcnélküli, a békés világ mételyeként, elsõsorban rettegést, félelmet, szenvedést hozó, a pusztítóeszközök egész arzenálját felvonultató „fenevad hadviselésként” mérgezi világunkat. A mai megjelenési formájában sok mindenben hasonlít az „országrészek háborújára” (és jóval a háborús küszöb alatti fegyveres küzdelemre), ugyanis egyidejûleg – mégha egymástól jelentõs távolságra, azonos idõben végrehajtott terrorakciókról is van szó – a világnak csak nagyon kis szeletében jelenítenek meg „hadiállapotot”. A terrorcselekmények „szelídebb” formája a túszejtés legdurvább módja talán a „kamikázakció” (az öngyilkos merénylet, repülõgép vagy robbanószerrel teli jármû célpontra irányítása, majd a becsapódáskor robbanása), amely a rombolás mellett – kevés kivételtõl eltekintve – mindig emberéleteket is követel.

Felvethetõ, ha a nemzetközi terrorakciókban a nukleáris eszközök korlátlanul „szót kaphatnak”, akkor módszeresen elpusztul a világ, egy világra kiterjedõ katasztrófa következik, egy újabb világháború robban ki, amit világégésnek is lehet nevezni. Talán ez egy újabb, az eddigieknél pusztítóbb világháború lenne? És ez a katonai elméletben korábban nagy szerepet kapott atomháború rémét éleszti fel!

Háború, világháború; terrorizmus

A háború-világháború, terrorizmus-világégés szópárok használata nem öncélú. Amíg a háború, világháború kirobbanásának, kirobbantásának voltak és vannak érzékelhetõ elõjelei, egy kész helyzettel találjuk szembe magunkat. A háborúkat az emberiség – józanul mérlegelve a helyzetet – képes megelõzni, hacsak valaki az erõfölényével nem akar visszaélni, vagy gazdasági érdekbõl éppen azzal akar élni. A XXI. században a háborúk megakadályozásának minden feltétele adott, tehát azok elkerülése egy békés világot szülhetne. A feltételezés csak egy ideális helyzetet vetít elénk, mert korunk rákfenéje a terrorizmus megmérgezi ezt a nyugalmat.

A terrorcselekmények kiszámíthatatlanok (annak idején senki nem számolt a 2001. szeptember 11-én bekövetkezett eseményekkel), megelõzésük elvileg lehetséges, de ennek valószínûsége sokkal kisebb, mint a háborúk esetében.

A terrorizmus megelõzése sokkal bonyolultabb dolog annál, mint ami az elsõ közelítésben látszik. A terrorizmus hátterében politikai, társadalmi, gazdasági okok, és érdekellentétek állnak. A globalizáció és a terrorizmus, mint világjelenség között bizonyára szoros összefüggés is van.

A továbbiakban érdemes áttekinteni a béke, biztonság, háború, világháború, terrorizmus, világégés fogalmát; ezek tükrében a béke, biztonság, háború, és a terrorizmus viszonyát vizsgálni, közben megfogalmazni azokat a gondolatokat, amelyek a terrorizmus természetrajzát teljesebbé teszik. Ezt követõen átgondolni, hogy napjaink kihívásának tükrében a háborúkról alkotott elmélet felülvizsgálatra szorul-e? A terrorizmus elleni fellépés, a terrorizmus által folytatott és az ellene folyó háború egy új kategóriát képvisel-e?

A béke a világnak, államoknak, társadalomnak, embereknek, az egyénnek, természetnek az alapállapota – kellene, hogy legyen! Meghatározására néhány példa. „Nyugalmas állapot, békés viszonyok, amelyet nem zavar meg viszálykodás, politikai, társadalmi harc, ellenségeskedés.” 1 „Valakinek, vagy valaminek nyugodt, csendes, zavartalan (lelki)állapota; a test vagy a lélek, a kedély, a lelkiismeret nyugalma, egyensúlya; békesség, zavartalanság, bántatlanság.” 2 „A természetnek, a magánynak a lelket megnyugtató csendessége.” 3

Ezek a meghatározások különleges viszonyokat tükröznek. A mai rohanó világban a földgolyó talán egyetlen szegletében sem lehet ilyen idealizált helyzettel találkozni. Igazából már a napi események is megtörik az egyén békéjét, nyugalmát a modern híradó eszközök által nyújtott sokoldalú tájékoztatásnak köszönhetõen.

Az emberiség kénytelen szembesülni azzal, hogy napjainkban már nem is tartoznak a különlegességek közé a fegyverropogástól hangos terrorcselekményekrõl, eseményekrõl szóló híradások. Nagy sajnálattal, de bátran ki lehet jelenteni, hogy ezek az erõszakos, embertelen, emberáldozatokat követelõ események a „békés hétköznapok” részévé váltak, sorozatosan törik meg a hétköznapok csendjét.

A Hadtudományi lexikon katonai szemmel nézve a világot, ideális békét feltételezve a következõképpen fogalmaz: „ A béke az államok és népek közötti olyan állapot és a kapcsolatok kialakítása, amely kizárja a fegyveres erõszak alkalmazását, a katonai konfliktust és a háborút, mint a politikai célok elérésének eszközét. A béke lehetõsége a legalapvetõbb emberi jog.” 4

A megfogalmazás szerinti idealizált helyzetben, béke idején nem lehetnének fegyveres konfliktusok, fegyveres cselekmények, de a terrorizmus a settenkedõ veszedelem, ezzel mit sem törõdik. A háttérben az vezérli, hogy a „békébe ájult világban” sokkal zavartalanabbul készítheti elõ, és hajthatja végre akcióit. A terroristák fegyvere – természetébõl eredõen – rettenetes hatású eszköz, de úgy tûnik, hogy politikai, gazdasági problémák megoldására eddig alkalmatlan volt. Legalábbis eddig ezt a szerepét nem töltötte be. Amikor azonban szervezetté válik, az egész világot behálózza, egyre nagyobb hatóerejû fegyvereket birtokol. Vajon megváltozik-e ez a helyzet? Vajon az emberiség engedi-e addig fajulni a dolgokat, hogy a terrorszervezetek a világra kiterjedõ fegyveres akcióikkal, a félelmetes fegyverekkel való zsarolással igyekezzenek magvalósítani kitûzött céljaikat?

A terrorizmus természetébõl fakad, hogy a meglepetésre épít, egy adott cselekmény bekövetkezésére utaló jelek rejtésére kínosan ügyel, mint eddig is sokszor „kihagyja a szótárából” a korrekt viselkedést, ha váratlan akcióként nagyhatású fegyvert alkalmazhat, ezt béke idején is zavartalanul megteheti. Amíg a világ józanabb része ura a helyzetnek, addig a „terroristakatasztrófa” veszélye elvben csekély. Szerencsére napjainkban még a békét csak a helyi akciók mérgezik. A dolgok ilyen állása esetén még nem késõ nagyon komolyan venni a terrorizmust, ellene minden eszközzel fellépni. Feltehetõ azonban a kérdés, vajon elég gyorsan tesznek-e meg mindent az illetékesek ennek a veszedelemnek a megállítása érdekében? Emlékezzünk! A fasizmus is hasonló fenevad volt, de ha azt is idejében megállították volna, akkor nagyon sok szenvedéstõl menekült volna meg a világ.

Abszolút biztonság nem létezik. A biztonság fogalma különféleképpen fogalmazható meg. Az ideálishoz legjobban közelítõ: „A dolgoknak, életviszonyoknak olyan rendje, olyan állapot, amelyben kellemetlen meglepetésnek, zavarnak, veszélynek nincs, vagy alig van lehetõsége, amelyben ilyentõl nem kell félni. … Valakinek, valaminek – veszélytõl, kártól, jogtalan beavatkozástól, bántódástól való – védett állapota, helyzete. Védelem, oltalom” 5. A biztonság komplex fogalomként, olyan állapotot tükröz, amikor kizárható, vagy biztonságosan kezelhetõ a bekövetkezõ veszély, és adottak az ellene való eredményes védekezés feltételei.

Katonai szemmel nézve a biztonság az: „ha békében nincs külsõ támadási veszély, a belsõ rend szilárd, kezelhetõk a kockázatok, kihívások, a lakosságnak, … az egyes állampolgároknak lehetõségük van a progresszív irányú fejlõdésre, a boldogulásra, az érvényesülésre. …. Válsághelyzetben megvannak a konfliktus kezelésnek, … az élet normalizálásának lehetõségei; háború, fegyveres összeütközés (katonai konfliktus) idején pedig adottak a fokozatos visszafejlesztés, a korlátozás, az eredményes védekezés, a személyi és anyagi károk, ártalmak és veszteségek elviselhetõ szinten tartásának, a nemzeti túlélésnek, az állami szuverenitásnak és a mûködõképességnek a feltételei. 6

A terrorizmus a maga eszközrendszerével, alattomos megjelenési módjával képes megtörni a népek békés életét, kérdésessé tenni biztonságát. Sajnos napjainkban a meglepetésszerû felbukkanásával, pusztító eszközeinek alkalmazásával együtt járó zavarkeltéssel, az ellene való védelem nehézkes, vagy lehetetlen. A terrorista akció(ka)t követõen a helyzet helyreállítható, a veszteségeket leszámítva a normális élet feltételei biztosíthatók, de a következõ terrorista „csapás” a maga váratlanságával ugyancsak elháríthatatlan lehet.

A háború a világnak, államoknak, társadalomnak rendkívüli állapota . „A háború érdekeket megvédeni, céljaikat békés úton elérni már nem tudó, vagy nem akaró államok közötti érdekellentétek, konfliktusok feloldásának fegyveres módja.”7 „A háború a politika folytatása más, erõszakos eszközökkel (Clauzewitz) . A mindennapos szóhasználatban az államok fegyveres összeütközése, amikor a politikai célok elérése érdekében hadra kelnek a fegyveres erõk a legfõbb és leghatalmasabb erõk, de emellett folytatódik a küzdelem gazdasági, politikai, diplomáciai és más területeken is. … A háború jogi fogalmát a nemzetközi szerzõdések nem tartalmazzák, de azt igen, hogy az államok egymás közötti kapcsolatában csak egyetlen törvényes állapot létezhet: a béke állapota .” 8

A példaként vett megfogalmazások annyiban összecsengenek, hogy a háború ismérvének tekintik a fegyveres küzdelmet. Az idézetbõl kiderül, hogy a fegyverek mellett a háborúban szót kapnak a politikai, gazdasági, diplomáciai eszközök is. Az is szembetûnõ, hogy az utóbbi a békés államközi kapcsolatokat tekinti egyetlen törvényes és jogszerû állapotnak, mert ez a történelemben nem mindig volt így.

A XX. század két nagy háborúja rádöbbentette az emberiséget arra, hogy a nemzetközi politikai tevékenység középpontjába a békéért és a biztonságért való küzdelmet kell állítani. A háborút minden eszközzel el kell kerülni, ki kell iktatni az emberiség életébõl. A világ legoptimistább politikusai komolyan is gondolták, hogy a fegyvereket végképp el lehet némítani. A XX. század végi és a XXI. század eleji fegyveres konfliktusok azonban ezt megcáfolni igyekeznek. 9

A terrorizmus a maga háborúját szinte kizárólag csak fegyverekkel (pusztító eszközökkel) vívja. Nem sajátja más területeken – gazdasági, politikai, diplomáciai területen „megmutatni magát.” „A terrorizmus nagyjai” – ha értesültek is róla, vagy olvasták – nem eléggé vésték emlékezetükbe az I. és II. hágai békekonferencián jegyzõkönyvbe foglaltakat, a genfi konvenciók anyagát. A Clauzewitz-i gondolatból azonban az erõszakos eszközök alkalmazásának lehetõségét mindenhatóvá tették. A fegyveres cselekmények végrehajtását a társadalom normális állapotának tekintik, a békés hétköznapokat pedig a következõ akció elõkészítésére használják fel.

Az ENSZ Alapokmányának 51. cikkelye annak az államnak a háborúhoz való jogát elismeri, amelyet megtámadtak, így az jogszerûen alkalmazhat fegyveres erõszakot a támadóval szemben. Ennek kapcsán felvetõdik a kérdés, vajon a terrorista szervezetek jogszerûen alkalmaznak-e fegyveres erõszakot? A válasz eléggé egyértelmû: nem. Ugyanis ezek a szervezetek nem egy államot testesítenek meg. Az idézett cikkely szerinti megtámadásuk csak egy fikció lehet, mert nem ismert, hogy kit kellene megtámadni, ugyanis a terroristák mindig rejtõzködnek, mindig illegalitásban vannak. A terrorista szervezetek nem képeznek sem fegyveres erõt, sem fegyveres testületet, sokkal inkább „sötétben bujkáló fegyveres hordának tekinthetõk”, mert az akcióikat megelõzõen – szinte kivétel nélkül minden esetben – nem nyíltan viselik fegyvereiket, az egyenruha, vagy egy különleges jelzés nem különbözteti meg õket a békés emberektõl. Sokkal inkább az a helyzet a jellemzõ, hogy õk támadnak és az ellenük való fegyveres fellépés viszont jogszerû.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa meghatározott esetekben fegyveres fellépést rendelhet el háború megakadályozása, háború lezárása, a háború tilalmának betartása, a béketeremtés érdekében. A szövetséges haderõ afganisztáni, iraki fegyveres fellépése esetében, annak jogszerû volta – a hatalmon levõk terrorizmust támogató magatartása, tiltott vegyi fegyverek gyártása, felhalmozása – egyértelmûen kizárja a nevezett államok háborúhoz való jogát. Egy terrorista szervezetnek, terrorizmust támogató államnak egyáltalán nem lehet jogalapja fegyveres fellépésre, mert ehhez nemzetközi felhatalmazást nem kapott, és ezután sem fog kapni. Ennek ellenére naponta vagyunk tanúi a terroristák gyilkos, romboló akcióiknak, a túszejtésnek, stb. Az USA és szövetségesei iraki fegyveres fellépésének jogszerûségével kapcsolatban tett ENSZ fõtitkári nyilatkozat ismeretében is meg lehet erõsíteni, hogy a terrorista szervezetek jogalap nélkül hajtják végre akcióikat Irakban. Egy gondolattal ezt még kiegészítve, az USA helyzetmegítélése Irak esetében egyre inkább tévesnek bizonyul. Célszerûbb lett volna az erõket, eszközöket az al-Kaida szétzúzására használni, annál is inkább, mert az al-Kaida jelenléte az iraki ellenállásban többszörösen bizonyítható.

Még egy fontos dolgot szóba kell hozni a hadijogot. „A nemzetközi jog részeként ez a hadviselés módjára, eszközeire, valamint a hadicselekményekkel érintett meghatározott személyek és dolgok védelmére vonatkozó mindazon nemzetközi szerzõdések és szokásjogi normák összessége, melyeket a hadviselõ feleknek a háború (a fegyveres összeütközés) során meg kell tartaniuk. ” 10

A hadviselés módjára és eszközeire a hágai egyezmények és nyilatkozatok vonatkoznak. A háború áldozatainak védelmére vonatkozó humanitárius szabályozás a genfi jegyzõkönyvekben és kiegészítõ jegyzõkönyvekben kapott nyilvánosságot. A nevezett dokumentumok fõ vonalakban az alábbiakat teszik egyértelmûvé: 11

A nemzetközi hadijog érvényes szabályokat tartalmaz, elveket fogalmaz meg és azok annak ellenére érvényesek, hogy az ENSZ a háború kirobbantását nemzetközi bûncselekménynek minõsítette. A fegyveres összeütközések, fellépések nem történhetnek öntörvényûen csak a hadijog szabályainak betartásával. A hadijog alapelvei: 12

A modern hadijog új elveket is képvisel: 13 , az emberiség fennmaradásnak (túlélésének) elsõdlegességét, az emberi környezet megóvását, azon fegyverek betiltása, amelyek nem tesznek különbséget katonai és polgári célpontok között.

A hadijog elveinek, az I. és II. hágai békekonferencián jegyzõkönyvbe foglaltak, a genfi konvenciók anyagának ismeretében egyértelmû, hogy a terrorizmus sokszorosan megsérti az abban foglaltakat. Jószerével csak egy dolog az amiben nem „sáros” a viszonosság kérdésében. A hadijog normáinak érvényesítése viszonossághoz van kötve, tehát ha valaki nem részese valamely egyezménynek, akkor annak rendelkezéseit nem kötelezõ betartania. Ez azonban a felelõsöket nem mentesíti az emberiség elleni gaztettek, a bûncselekmények miatti felelõsségre vonás alól. A terrorista szervezeteket a világ országai nem fogadják el legitim szervezeteknek. Sok országában ezt a látszatot megtartják, de támogatják és megtûrik jelenlétüket. A terrorista szervezetek az elõzõekbõl fakadóan nem lehetnek, és nem is részesei egyetlen konvenciónak sem. Valamely konvenció elfogadása egyúttal azt is jelentené, hogy az adott terrorista szervezet(ek) kilépne (kilépnének) a sötétbõl, az illegalitásból, ez azonban nem egyeztethetõ össze a terrorizmus természetével.

A világháború az emberiség nagy részét érintõ háború .”14 Ugyanez katona szemmel: „A világháború államkoalíciók földrészeket átfogó küzdelme fegyveres erõk alkalmazásával.
… a világháborúban a világ országainak többsége részt vesz, és az hatalmas területeket érint. A világháború folyamán az államok jelentõs politikai, gazdasági célokat tûznek maguk elé, s a küzdelem minden fajtájának (fegyveres, politikai, gazdasági, ideológiai) felhasználásával igyekeznek azokat elérni.
15

A terrorizmus által végrehajtott cselekmények – a világháború Katonai lexikonban foglalt ismérvei szerint – egyidejûleg földrészeket érinthetnek, a világ számtalan országában megtörténhetnek, a küzdelem egyetlen eszközét a fegyvereket bevetve félelmet keltenek. Valóban ez alapján a terrorizmus nem világháború, de világméretû küzdelem az ész és az értelem (az emberiség józanul gondolkodó része), valamit „az elvakultság” (terrorista szervezetek) között.

A terrorizmus, a terrorcselekmények mindegyike az emberiség elleni gonosztettnek számít, az emberek, népek megfélemlítésének, rettegésben tartásának eszköze, a társadalmi élet egy szükségtelen jelensége. Korunknak ez a torz jelensége, ha itt-ott „feltûnik”, megmérgezi a társadalmi élet minden területét, a maga valóságában az emberi életek kioltásával, fizikai romboló hatásával félemlíti meg az embereket, tartja rettegésbe a népeket, az országok egy részét, vagy esetleg az egész világot. 16

A terrorizmus mindenható urai a saját „gárdát” sem nagyon tisztelik. Több országban a fiatalokat tudatosan készítik fel az „önfeláldozásra”. Az adott egyházak közremûködésével az örök földöntúli élettel kecsegtetik õket, mint nemzeti hõsöket. A fiatalok a lelki felkészítést követõen bátran áldozzák fel magukat az öngyilkos akciókban. (A japán kamikazek alkalmazták ezt a harcmodort, napjaink követendõ példájaként.)

A terrorista cselekmények elleni fellépés egy-egy ország esetében össznemzeti, össztársadalmi ügy. A terrorizmus nemzetközivé válása egyértelmûvé teszi, hogy az ellene való küzdelem az országok világméretû összefogását, együttmûködését követeli meg. A terrorizmus elleni hatékony harc, mint komplex feladat és tevékenységi rendszer, feltételezi és megköveteli a fegyveres szervezetek aktív közremûködését is, de azt is hangsúlyozni kell, hogy a rendõrségre, a nemzet- és katonai biztonsági szolgálatokra, a katasztrófavédelemre, államhatalmi szervekre is nagy volumenû feladatok hárulnak. 17

Nem lényegtelen a terrorizmus és az érdekek kapcsolatának a kérdése. Ha terrorcselekményeket alaposan vizsgálat alá vesszük joggal tehetõk fel hasonló kérdések: mi volt a kiváltó ok, mi volt a cél, kinek állt érdekében, kit akartak megfélemlíteni, mit akartak tudatosítani stb? A történelemben voltak ún. „magányos farkasok”, akik elsõ megközelítésben úgy tûnik csak öncélúan hajtottak végre gyilkosságokat, merényleteket stb., az alaposabb vizsgálat ezt a feltevést nem mindig támasztaná alá. 18

A terrorcselekmények elkövetésének körülményeit, a mélyebb összefüggéseket vizsgálva megállapítható, hogy minden esetben személyek, csoportok, népek, népcsoportok, államok, gazdasági formációk, politikai, gazdasági, pénzügyi, stb. szervezetek tevékenységével kapcsolatos elégedetlenség, az általa indukált érdekellentétek a terrorista cselekmények mozgatórugói. Az adott történelmi körülmények között bizonyos érdekek sérülnek, az érdekegyeztetés hiánya, vagy nehézsége vezet végsõ soron terrorista akciók elkövetéséhez. A terrorcselekmények (a lexikonok értelmezése szerint is) a történelemben retrográd szerepet játszanak, a dolgok természetébõl eredõen azonban a társadalomra gyakorolt hatásuk a haladást is szolgálhatja. Példaként említem, hogy az arab-izraeli (érdek)ellentétekkel összefüggésbe hozható izraeli terrorcselekmények a józanabbul gondolkodó izraeli vezetõket már hosszabb ideje arra ösztönzik, hogy az érdekek egyeztetésének kérdésével is foglalkozzanak, áttételesen, a terrort szülõ okokat keressék, azok megszüntetésén munkálkodjanak. Természetesen ezzel nem akarom tagadni a közel-keleti terrorizmus embertelenségét. Ellenkezõ esetben, ha az érdekellentétek megszüntetése nem cél, akkor „a terror terrort szül” jelenséggel találkozunk, sajnos erre újabb példaként lehet felhozni az iraki eseményeket is.19

A témába tartozó szakirodalom, a médiában megjelent írások, híradások, konferenciákon elhangzott elõadások alapján a terrorizmust találóan jellemezõ, és természetrajzába illõ – azt teljesebbé tevõ – megállapítások egy csokorba szedve az alábbiak. A terrorizmus: 20

Némely ókori görög filozófus szerint a világmindenségnek tûz által bekövetkezõ elpusztulása. A földkerekség nagy részének háború által való (el)pusztulása; világháború.

A nemzetközi terrorizmus a nagyhatóerejû nukleáris fegyverek birtokában a fogalom szerinti tûzként képes lenne elpusztítani a világot, amely világégést jelentene. A terroristák „kezében” az atomeszközök a felelõs emberi ellenõrzés alól kikerülnének, korlátlan alkalmazásuk a legvadabb pusztítást szabadítaná a Földre. Ez csaknem ugyanaz az atomháború lenne, amelyet a katonai teoretikusok az 1960-as, 1970-es évek környékén képzeltek el, és ebben a terroristák saját magukat is képesek lennének elpusztítani (gondoljunk csak az öngyilkos akciókra.)

Háború a terrorizmus ellen

Hadtudományi kutatók már régen hangoztatják, hogyha a terrorizmust a XX. század végére nem sikerül „béklyóba zárni”, akkor nagy valószínûséggel csak mérhetetlen nagy erõfeszítéssel lesz megfékezhetõ. Ebben a gondolatban van is némi igazság, mert az új évezred eddig eltelt néhány évében minden eddiginél kíméletlenebb terrorcselekmények történtek (többek között az USA-ban, Izraelben, Spanyolországban, Irakban, Oroszországban, Egyiptomban). A terrorista erõk nagy offenzívára készülnek, legalábbis ez derül ki az al-Kaida második emberének több országnak címzett fenyegetõ nyilatkozatából. A terroristák számos országot meg akarnak leckéztetni az iraki szerepvállalás miatt. A civilizált világnak ez esetben az a feladata, hogy az arabok szent háborújához (dzsihadhoz) hasonlóan „keresztesháborút” hirdessen a terrorizmus ellen, olyan számvetéssel, hogy azt gyõztesként be is fejezze.

Egy háború menete és kimenetele nem ugyanaz, ha a szereposztás egyszer ez, máskor az. A terrorizmus háborújában a támadók a terroristák, a terrorszervezetek –, a megtámadott a „civilizált világ, vagy annak egy szelete”. A szereposztás pont fordított a terrorizmus elleni háború esetén. A terrorizmust az emberiség csak akkor tudja megzabolázni, ha kezdeményezõen lép fel vele szemben, azaz háborút indít ellene, és nem a terrorizmus háborújának szenvedõ részese marad, csak jogos önvédelmi harcot folytat. A világ terrorfenyegetettségének ismeretében a legjobb védekezés a támadás elvet kell érvényesíteni. Az eddigiekbõl egyértelmûen következik, hogy ebben a párharcban a terrorizmus háborújáról, és a terrorizmus elleni háborúról beszélhetünk. Úgy vélem bármelyik háborúról is van szó, az nem azonos a klasszikus értelemben vett háborúk egyikével sem. Ebbõl eredõen a háború minden ismérve nem is igaz rá. A terrorizmus által és ellene viselt háború egy különleges összeütközés, egy olyan harc, amelyben az egyik félnek nem mindig van alkalma fegyvert használni.

A XXI. század emberiségének a terrorizmus elleni háborúja sok tekintetben különbözni fog az eddigi értelemben vett háborúktól. A terrorizmus elleni küzdelem egy sokszorosan átgondolt elmélet alapján álló komplex gyakorlati tevékenységrendszert jelent, amelyben fontos szerep hárul a fegyveres erõkre, a bûnüldözõ, felderítõ, katasztrófavédelmi, rendvédelmi, stb. szervezetekre.

A terrorizmus háborúja emlékeztet a partizán-, valamint a gerillaháborúra. Azt azonban meg kell jegyezni, hogy a partizán-, és gerilla-hadviselésben fellelhetõ emberiességi vonások, a hadijog bizonyos elemeinek tiszteletben tartása racionális vonások, de mindezek hiányoznak a terrorcselekmények eltervezõinek, és végrehajtóinak eszköztárából. A klasszikus értelemben vett háborúk elmélete csak részben igaz a terrorizmushoz köthetõ háborúkra. A háborúkról szóló elmélet így szükségszerûen változik, meglátásom szerint kiegészül a terrorizmus által és az ellene viselt háborúk fejezetével.

A terrorizmus elleni háború a háborúk egy új a XXI. századi formája. Ez a háború a maga politikai, gazdasági, diplomáciai oldala mellett egy különleges módon megvívott fegyveres összeütközést jelenít meg. Ezt a háborút az ENSZ jogos, a világ népeinek oldaláról nézve igazságos háborúnak (a nemzetközi szervezet szóhasználata szerint fegyveres fellépésnek) kell, hogy elismerje. De facto (ténylegesen) ez még nincs így, mert a WTC elleni terrortámadást követõen ugyan az ENSZ BT elfogadta az 1373. számú határozatot, amely széles körû lehetõségeket biztosít a tagállamok számára a terrorizmus elleni hatékony fellépéshez, de elsõsorban a pénzügyi lehetõségek korlátozása terén. Az ENSZ állásfoglalása a terrorizmus kérdésében nem egyértelmû, ez még várat magára. A világszervezetnek egyértelmûvé kell tenni, hogy a maga eszközeivel hatékonyan segíti az emberiséget a terrorizmus elleni küldetése teljesítésében.

A terrorizmus elleni háborút politikai, gazdasági, diplomáciai területen csak indirekt módon lehet folytatni. A katonai fellépés (fegyveres küzdelem) megindítására sem a klasszikus szabályok az érvényesek, mert nagy valószínûséggel nem reguláris fegyveres erõk ellen kell ezt a harcot megvívni. A világon szétszórtan terrorista szervezetek valóban léteznek, de a derékhad a „fekete sereg” nem egy szervezett katonai alakulat, az esetek többségében a harcosok egészen az akciók megkezdéséig „láthatatlanok” maradnak.

A történelembõl ismert, hogy a hadiállapot kinyilvánítása hadüzenettel történik, (megjegyzendõ azonban, hogy eddig is sok példa van a hadüzenet nélküli háborúra, agresszióra). „A hadüzenet állam, vagy koalíció akaratnyilvánító hivatalos diplomáciai közlése, a fegyveres támadás megindításáról, azoknak az okoknak a megjelölésével, amelyek miatt a háborút indokoltnak tartja.” 21 A terroristák, terrorszervezetek médiumokon (rádión, televízión) keresztül történõ üzengetése azt valószínûsíti, hogy létezõ szervezetekrõl 22 van szó. Az üzengetés a maga nemében hadüzenetnek fogható fel. A terrorista szervezetek részére a hadüzenetet, vagy ultimátumot a hadviselésben meghonosodott módon nem lehet átadni, mert a címzett „lakhelye” ismeretlen. Egy rejtõzködõ ellenfélnek csak úgy lehet hadat üzenni, ahogy azt õ is megteszi, erre a feladatra maradnak a modern technikai eszközök, többszörös áttételen keresztül a közvetítõk, ugyanis egy illegális szervezethez diplomáciai út nem is vezethet.

„Az 1907. évi III. hágai egyezmény 1. cikke kimondta, hogy az ellenségeskedéseknek nem szabad megkezdõdniük elõzetes és minden kétséget kizáró értesítés nélkül, mely akár megokolt hadüzenetnek, akár ultimátumba foglalt feltételes hadüzenetnek az alakjába foglalható . ” 23 Az al-Kaida hazánknak is címzett fenyegetésének valódiságáról találgatások folytak, egy ilyen üzengetés „a minden kétséget kizáró értesítés” kritériumának nem felel meg 24 Megjegyzendõ, hogy – a terroristák kiszámíthatatlansága miatt – nem kizárt a fenyegetés betartása. A terrorizmus természetébõl fakad, hogy „nem akar (nem tud?) az ellenfél szemébe nézni.” A terrorizmus elleni háborúban a kezdeményezõ fél csak a korábban leírt formában, indirekt módon tudja a másik fél számára egyértelmûvé tenni szándékát.

A hadtudomány azt is elismeri, hogy „a háborús cselekmények megindulását nem mindig vezeti be hadüzenet, mert a támadó, egyrészt nem akar lemondani a meglepetés nyújtotta katonai elõnyökrõl, másrészt pedig nem mindig akarja vállalni a háború kirobbantásáért a felelõsséget.” A felelõsségvállalás, és a „szembe babám” kérdésében vannak „nehézségei” a terrorista szervezeteknek. Az ellene viselt háborúban sokkal elõnyösebb, ha meglepetésszerû akciók után a „barlangjában” pusztul el a „fenevad”, errõl az elõnyrõl nem szabad lemondani, mert a terrorizmus nem érdemel könyörületet.

A továbbiakban néhány dolgot összefoglalásképp – nem logikai rendben – felvillantva érzékelhetõvé válik, hogy a terrorizmus ellen viselt háború, a vele szembeni fegyveres fellépés miért különleges.

A terrorizmus ellen viselt háború egy igen nehéz, nem látványos, hosszadalmas küzdelem, akár a tervezõ, szervezõ, végrehajtó, akár a védekezésre kényszerülõ oldaláról vizsgáljuk. Ebben a küzdelemben gyors eredmény talán nem is lehetséges.

A terrorizmus elleni háborúra is igaz, hogy a szembenálló felek aszimmetrikus hadviselést folytatnak. Az aszimmetria többek között abban jelentkezik, hogy: Az egyik oldalon azok az államok (szövetségi rendszerek) állnak, amelyek tudományosan szervezett, modern eszközökkel ellátott (nehézfegyverekkel is rendelkezõ) haderõt tartanak fenn biztonságuk szavatolására. A másik oldalon esetenként bizonyos államok támogatását élvezõ csoportosulások, szervezetek, stb. állnak, amelyek célkitûzéseik elérése érdekében titkos katonai szervezeteket, csoportokat tartanak fenn és alkalmaznak, gyakran (öngyilkosságot is vállaló) egyéneket készítenek fel az akciók végrehajtására, legtöbbször csak egy-egy kijelölt cél rombolására, megsemmisítésére elegendõ fegyver (robbanó eszköz) igénybevételével. Az akciókra való felkészítés rejtetten, a cselekmények végrehajtása nem a nemzetközi jog, és a hadviselési szabályok szerint történik. A terrorcselekményeket legtöbbször azokon a helyeken hajtják végre, ahol tömegek vannak jelen és a romboláson kívül a pszichikai hatás is a legnagyobb.

*   *   *

Összegzésként elmondható, hogy a világ nyugodt, békés élete ennek a gyilkos kórnak a gyógyításával, a kóros állapot megelõzésével lehetséges. Elsõ lépésként a terror, a terrorizmus természetrajzát kell megismerni. Ez magában véve is nehéz dolog, de az ellene való hatékony fellépés még nehezebb. Ez utóbbi érdekében a teljesség igénye nélkül:

A terrorizmus egy különleges elmélete, alattomos és orv gyakorlata a politikai célokért való küzdelemnek. Az ellene való fellépést bátran nevezhetjük háborúnak, amely a tanulmányban megfogalmazottaknak megfelelõen a XXI. század sajátos háborúja. A hadtudomány elméletében tárgyalt háborúktól sokban különbözik, ha ezt igaznak fogadjuk el, akkor a háborúkról alkotott elméletet ki kell egészíteni erre a háborúra vonatkozó részekkel.

 

FELHASZNÁLT IRODALOM

[1] Boda József: A nemzetközi terrorizmus és az ellene való összefogás szükségessége lehetõségei
[Nemzetvédelmi Egyetemi Közlemények, ZMNE, 2003. 7. évfolyam 4. szám. 69–76. oldal.]

[2] Hadnagy Imre József: Néhány gondolat a terrorizmus elleni harc idõszerû társadalmi, katonai és rendvédelmi kérdései konferencián elhangzottakhoz [Nemzetvédelmi Egyetemi Közlemények, ZMNE, Budapest, 2003. 95–98. oldal.]

[3] Havasi Zoltán: A terrorizmus és a jog [Nemzetvédelmi Egyetemi Közlemények, ZMNE, Budapest, 2003. 7. évfolyam 4. szám. 46–68. oldal.]

[4] Kõszegvári Tibor: A fegyveres erõk szerepe és feladatai a nemzetközi terrorizmus elleni harcban
[Nemzetvédelmi Egyetemi Közlemények, ZMNE, Budapest, 2003. 7. évfolyam 4. szám. 8–27. oldal.]

[5] Szternák György: A terrorizmus és a terrorizmus elleni harc tudományos igényû vizsgálatának folyamata [Nemzetvédelmi Egyetemi Közlemények, ZMNE, Budapest, 2003. 7. évfolyam 4. szám. 41–45 oldal.]

[6] Kurta Gábor: A nemzetközi terrorizmus elleni küzdelem új dimenziói [Nemzetvédelmi Egyetemi Közlemények, ZMNE, Budapest, 2003. 7. évfolyam 4. szám. 99–104. oldal.]

[7] A magyar nyelv értelmezõ szótára. I. [Akadémiai kiadó, Budapest, 1984.]

[8] Hadtudományi lexikon A–L. [Magyar Hadtudományi Társaság, Budapest, 1995.]

[9] Akadémiai Kislexikon A–K. [Akadémiai kiadó, Budapest, 1989. 701. oldal.]

[10] A magyar nyelv értelmezõ szótára. VII. [Akadémiai kiadó, Budapest, 1980.]

[11] Hadtudományi lexikon. M–ZS. [Magyar Hadtudományi Társaság, Budapest, 1995.]

[12] A magyar nyelv értelmezõ szótára. VI. [Akadémiai kiadó, Budapest, 1980.]

 

* Az MHTT 2004. évi pályázatán III. díjat nyert pályamû rövidített, szerkesztett változata.

 

1 A magyar nyelv értelmezõ szótára. I. [Akadémiai kiadó. Budapest. 1984. 488. oldal. (2.)] « Vissza

2 Uo. 489. oldal (3.) « Vissza

3 Uo. 489. oldal (4.) « Vissza

4 Hadtudományi lexikon. A–L. [Magyar Hadtudományi Társaság, Budapest, 1995. 127. oldal.] « Vissza

5 A magyar nyelv értelmezõ szótára. I. [Akadémiai kiadó, Budapest, 1984. 642. oldal. (1.)] « Vissza

6 Hadtudományi lexikon. A–L. [Magyar Hadtudományi Társaság, Budapest, 1995. 144. oldal.] « Vissza

7 Akadémiai Kislexikon A–K [Akadémiai kiadó, Budapest, 1989. 701. oldal.] « Vissza

8 Hadtudományi lexikon. A–L. [Magyar Hadtudományi Társaság, Budapest, 1995. 427. oldal.] « Vissza

9 Ua. m. e. « Vissza

10 Hadtudományi lexikon. A–L. [Magyar Hadtudományi Társaság, Budapest, 1995. 453. oldal.] « Vissza

11 Hadtudományi lexikon. A–L. Hadijog címszó alapján. [Magyar Hadtudományi Társaság, Budapest, 1995. 127. oldal.] « Vissza

12 Ua. m. e. « Vissza

13 Ua. m. e. 454. oldal. « Vissza

14 A magyar nyelv értelmezõ szótára. VII. [Akadémiai kiadó, Budapest, 1980. 420. oldal.] « Vissza

15 Hadtudományi lexikon. M–ZS. [Magyar Hadtudományi Társaság, Budapest, 1995. 1432. oldal.] « Vissza

16 Ua. m. e. 97. oldal. « Vissza

17 Ua. m. e. 96. oldal. « Vissza

18 Ua. m. e. 98. oldal. « Vissza

19 Hadnagy Imre József: Néhány gondolat a terrorizmus elleni harc idõszerû társadalmi, katonai és rendvédelmi kérdései konferencián elhangzottakhoz cikk nyomán. [Nemzetvédelmi Egyetemi Közlemények, ZMNE, Budapest, 2003. 98. oldal.] « Vissza

20 Ua. m. e. 97–98. oldal. Néhány gondolattal kiegészítve. « Vissza

21 Hadtudományi lexikon. A–L. [Magyar Hadtudományi Társaság, Budapest, 1995. 490. oldal.] « Vissza

22 Egyébként a felderítõ szolgálatok több tucat terrorszervezetrõl tudnak. « Vissza

23 Ua. m. e. « Vissza

24 Végül is a szakértõk a fenyegetést hitelesnek fogadták el, ezért hazánkban is az illetékesek a megelõzést szolgáló rendszabályokat foganatosították. « Vissza

« Vissza a 2005/1. tartalomhoz