A TÁRSASÁG HÍREI

Öt éves a Honvéd Altiszti Folyóirat

Volt szerencsém olyan misszióban szolgálni, ahol hivatásos tiszthelyettesek alkották a csapat zömét. Felkészültségük, a feladat és a parancsnok iránti lojalitásuk példás volt. A szakmai feladatok során számtalanszor bizonyították, hogy vannak olyan jók, mint más országból érkezett társaik. Kreativitásuk, lelkesedésük olyan helyzeteken is átsegítette õket, amelyben más talán már feladta volna. Számomra õk jelentik azt az alapot, amire építeni lehet egy korszerû, XXI. századi Magyar Honvédség altiszti karát.

Az altiszti kar felelõssége nagy. Ahhoz, hogy megfeleljenek mindannak, amit tõlük várnak nem elég a rendfokozat megszerzése. Kell hozzá kitartás, sok türelem és folyamatos tanulás. Ebben segítheti munkájukat a Honvéd Altiszti Folyóirat. Az itthon és külföldön szerzett tapasztalatok közzétételével, a jó – esetleg rossz – példák bemutatásával, és ha kell, akkor kritikával.

Öt év sok is, meg kevés is. Sok, hiszen óriási változásokon megy keresztül a sereg, és kevés, mert sok dologban nem jutunk elõre. Csak remélni tudjuk, hogy a következõ öt év elteltével megint tudjuk köszönteni a Honvéd Altiszti Folyóirat készítõit és olvasóit.

dr. Padányi József

 

« Vissza a 2005/1. tartalomhoz