Szentesi György

START-szerződések

Ez év áprilisában az orosz parlament mindkét háza, az Állami Dumaként ismert alsóház, majd ezután a felsőház is ratifikálta az 1993 január elején aláirt orosz-amerikai START-2 megállapodást. Ezt követően az április végén hatalomra lépett új orosz elnök, Vlagyimir Putyin május elején - elnöki tevékenységének egyik első lépéseként - aláírta a START-2 szerződést. Ezzel megteremtődött a lehetősége annak, hogy a két szerződő fél kicserélje a ratifikációs okmányokat, s ezzel a több mint hétéves egyezmény végre érvénybe lépjen.

Mindez azt jelenti, hogy - a meglehetősen jelentős késés ellenére - nem szakad meg az amerikai és orosz atomfegyverek legveszélyesebb változatainak, a hadászati támadófegyvereknek drasztikus csökkentésére a START-1 szerződés 1994 decemberében megkezdődött végrehajtásával elindult folyamat. A START-2 szerződés érvénybelépése egyben lehetőséget teremt a hadászati támadófegyverek még további, jelentős csökkentését célzó újabb amerikai-orosz megállapodás, a START-3 kidolgozásához vezető érdemi tárgyalások megkezdésére.

Az amerikai és az orosz atomfegyver-arzenál - a mennyiséget és a minőséget tekintve is - legfontosabb összetevőjének számító hadászati támadófegyverek jelenének, jövőjének, drasztikus csökkentése jelentőségének értékeléséhez mindenképpen érdemes foglalkozni az egymással szorosan összefüggő két START-szerződés tartalmi vonatkozásaival, továbbá a START-3 által teremtett lehetőségekkel is.

A START-szerződések hatálya, jellege

A START-megállapodások kizárólag az amerikai és az orosz tulajdonban lévő atomfegyverek legveszélyesebb, legnagyobb pusztító hatású, legmesszebbre célba találó harceszközeivel, az úgynevezett hadászati támadófegyver-rendszerekkel foglalkoznak. A fegyverrendszer szóhasználat rendkívül fontos, mivel e szerződések tartalmi vonatkozásai, előírásai egyaránt kiterjednek a világ két legnagyobb atomhatalmának egymás területét elérni képes atomtölteteire, az ezeket célba juttatni képes hordozóeszközökre - rakétákra, repülőgépekre -, valamint a hordozórakéták indítóberendezéseire is.

Az orosz-amerikai vonatkozásban egymás területét elérni képes hadászati támadófegyver-rendszerek három csoportba sorolhatók. Az elsőbe azok a szárazföldi telepítésű, úgynevezett interkontinentális, vagyis az 5500 km-nél nagyobb hatótávolságú, atomtöltetű ballisztikus rakéták tartoznak, melyek a talajba épített építményekből - silókból - vagy a földfelszínen mozgó indítóberendezésekről - különlegesen kialakított nagyvasúti kocsikról, többtengelyes közúti járművekről - startolnak.

A második csoportba az atomhajtású tengeralattjárók fedélzetéről bevethető, néhány ezer kilométernél nagyobb, az újabb változatokat tekintve interkontinentális hatótávolságú, s ugyancsak atomtöltetű ballisztikus rakétákat sorolják. Az atomhajtású tengeralattjáró sajátos indítóberendezés, mivel egy ilyen hajó 16-24 rakéta hordozására alkalmas. Mindkét kategóriába tartozó ballisztikus rakétáknak különleges sajátossága, hogy fejrészükbe több - a szerkezet sajátosságaitól, a teherbíró képességtől függően -, akár 3-10 darab, más-más célpontra vezethető atomtöltet helyezhető el.

A hadászati támadófegyverek harmadik csoportjába az interkontinentális (5500 km-nél nagyobb) hatósugarú nehézbombázó repülőgépek tartoznak, melyek fedélzeti fegyvere atomtöltetű, nagy hatótávolságú, légi indítású robotrepülőgép vagy ugyancsak atomtöltetű, 1000 km-nél nagyobb hatótávolságú, azonban nem ballisztikus, levegő-föld osztályú rakéta. Az effajta 150-220 t felszállótömegű harci repülőgépek a típus sajátosságától függően 1-20 darab atomtöltetű fedélzeti fegyvert hordoznak. Az amerikai hadászati atomtöltetek száma most, másfél évvel a START-1 megállapodás teljesítése előtt, hozzávetőleg 6500-7000 darab között van.

Az orosz-amerikai START-tárgyalások/egyezmények kizárólag az említett három csoportba tartozó atomfegyver-rendszerekkel foglalkoznak, s nem érintik a két fél többi, rövidebb hatótávolságú szárazföldi és tengeri hadszíntéri atomfegyverrendszereit. Ezek mennyisége ma 2000-2500 darabra tehető, de a kétpólusú világ megszűntével mind jelentőségük, mind pedig mennyiségük folyamatosan csökken.

A START-szerződések az úgynevezett harmadikgenerációs leszerelési megállapodások közé tartoznak. Ez azt jelenti, hogy az elsőgenerációs deklaratív és a másodikgenerációs korlátozó (a fegyverzetet egy meghatározott szinten befagyasztó) leszerelési egyezményekkel szemben mindkét szerződés számottevő fegyverzetcsökkentési előírásokat tartalmaz, kellő garanciát nyújtó ellenőrzési rendszerrel együtt.

Az eddigi két START-szerződés előírásai jelentőségének, a nemzetközi biztonságra kifejtett pozitív hatásainak értékeléséhez mindenképen célszerű felidézni az amerikai és az orosz (szovjet) hadászati támadófegyverek legfontosabb mennyiségi jellemzőit, a START-1 aláírását - 1991 júliusát - megelőző időszakban (1. táblázat).

1. táblázat: Az Egyesült Államok és a Szovjetunió hadászati támadófegyver-rendszereinek állománya a START-1 megállapodás előtt (1991 júliusában)

A táblázat adataiból kitűnik, hogy a két fél az 1960-as évek elejétől eltelt mintegy 30 esztendő alatt az egymás (és a világ) totális megsemmisítésére elegendő hadászati atomfegyver-állomány többszörösét halmozta fel. Megalapozott szakértői becslések szerint a nagyjából 10.000-10.000 darab hadászati atomtöltet töredékének, oldalanként 15-20%-ának (1500-2000 db) bevetése a Földön előidézte volna a "nukleáris tér" elnevezésű jelenséget. Ez azt jelentette volna, hogy a hadászati atomfegyverek tömeges alkalmazása következményeként a Föld légkörének átlaghőmérséklete legalább 30°C-vel csökkent volna, azokon a földrészeken is, ahol egyetlen atomtöltet sem robbant volna. E hatás a civilizáció végét jelentette volna.

(Zárójelben kell megjegyezni, hogy az 1980-as évek közepén a hadászatiakkal megegyező vagy talán még nagyobb mennyiségben tartott a két fél szolgálatban a hadászatiaknál kisebb hatóerejű - és kisebb hatótávolságú hordozóeszközökkel célba juttatható -, úgynevezett hadszíntéri atomtölteteket, egyebek között csöves tüzérségi atomlőszereket, hadszíntéri ballisztikus rakéta-, valamint rövid hatótávolságú robotrepülőgép-atomtölteteket, harcászati-harci repülőgép-atombombákat, atomaknákat, különféle sajátos haditengerészeti atomfegyvereket.)

A hadászati támadófegyverek atomtöltet-állománya annak ellenére növekedett mindkét oldalon a 10.000 darabot meghaladó mennyiségre, hogy az 1960-70-es évek fordulóján megkezdődött a szovjet-amerikai hadászati fegyverzetkorlátozási folyamat, a SALT-tárgyalássorozat, mely két megállapodáshoz, az 1972-ben megkötött SALT-1, és az 1979-ben aláirt SALT-2 szerződéshez vezetett.

Ehhez képest 1972-től mintegy másfél évtized alatt - noha a hordozóeszközök, a ballisztikus rakéták és a nehézbombázó repülőgépek mennyisége nem módosult, sőt kis mértékben még csökkent is - az Egyesült Államok hadászati atomtölteteinek mennyisége több mint háromszorosára, a Szovjetunióé pedig nagyjából négyszeresére növekedett.

Ezt az értelmetlen túlfegyverkezési folyamatot csak az 1980-as évek második felében, az új szovjet pártfőtitkár, Mihail Gorbacsov 1985. évi hatalomra kerülése utáni években sikerült megállítani. Az új szovjet vezető felismerte, hogy a túlfegyverkezéssel nem növekszik a Szovjetunió biztonságának katonai összetevője, a gazdasága viszont megállíthatatlanul halad a csőd felé.

E felismerés eredményeként 1985 márciusában újra kezdődtek a másfél évvel korábban a szovjet fél által megszakított amerikai-szovjet tárgyalások a hadászati támadófegyverekről, valamint az európai közepes és rövid hatótávolságú atomfegyverekről. Ez utóbbi megbeszélések hoztak viszonylag gyorsan s a fegyverkorlátozási tárgyalások történetében példa nélküli eredményt 1987 végén. A tárgyaló felek ugyanis szerződésben állapodtak meg két atomfegyverrendszer-kategória, az Európában állomásozó közepes és rövidebb hatótávolságú ballisztikus rakétarendszereik (illetve robotrepülőgépeik) teljes állományának felszámolásáról.

A közepes és a rövidebb hatótávolságú európai atomfegyverek felszámolásáról kötött szerződés értelmében 1991 közepére a Szovjetunió 1752 darab rakétát és 845 darab rakétaindító-berendezést, míg az Egyesült Államok 859 darab rakétát, illetve robotrepülőgépet és 294 darab indítóberendezést semmisített meg, átfogó, mindenre kiterjedt helyszíni ellenőrzés mellett.

A "kettős nullamegoldás"-nak elkeresztelt szerződés aláírásakor, 1987. december elején Reagan, akkori amerikai elnök és Gorbacsov szovjet pártfőtitkár együttesen bejelentették a hadászati támadófegyverek drasztikus mérséklését előirányzó új amerikai-szovjet megállapodás, a START-1 irányszámait, a nagyjából 50%-os csökkentést, ám a szerződés végső megszövegezésére és aláírására még három és fél évet kellett várni.

A START-1 szerződés

A START-1 végső megfogalmazását és aláírását több tényező, az amerikai elnökválasztás, de még inkább a Szovjetunióban megkezdődött változási folyamat késleltette. Közismert, hogy az 1980-1990-es évtized fordulóján kezdődött meg a kelet-közép-európai országokban a rendszerváltás, majd végbement a német egyesítés, a Varsói Szerződés megszűnt, és a Szovjetunió is felbomlott.

A START-1 megállapodást 1991. július végén, a látszólag még egyben lévő Szovjetunió nevében Gorbacsov (elnökként alig három héttel az ellene kirobbantott puccsot megelőzően), míg az Egyesült Államok részéről Bush elnök írta alá.

Az egyezmény hivatalos elnevezése: "Szerződés az Amerikai Egyesült Államok és a Szovjetunió között a hadászati támadófegyverek csökkentéséről és korlátozásáról (START)." A megállapodás lényege az, hogy az érvénybelépéstől számított hét év elteltével nagyjából 40%-kal, vagyis 6000 darabra csökken a szerződő felek által szolgálatban tartható hadászati atomtöltetek mennyisége.

Ilyenformán a START-1 az első az atomfegyverek korlátozásával, csökkentésével foglalkozó egyezmények sorában, mely nemcsak érinti, hanem elsődlegesnek tekinti a lényeget, az adott atomfegyverrendszer-kategória atomtölteteinek mennyiségét, s csak másodlagosnak tartja a valóságban is kevésbé lényeges hordozó-célbajuttató eszközökkel összefüggő kérdéseket.

A START-1 legfontosabb szakaszonkénti és végső mennyiségi előírásait a 2. táblázat tartalmazza. A végső értékeket - egy közbenső 36 hónapos első és egy 60 hónapos második szakaszt követően - a szerződés érvénybelépésétől számított 84. hónap (a 7. év) végére kell elérni.

2. táblázat: A START-1 szerződés legfontosabb mennyiségi előírásai

A hadászati támadófegyverekkel foglalkozó új (s egyben az utolsó) szovjet-amerikai szerződés ratifikációs folyamatát számottevően fékezte a Szovjetunió felbomlása 1991 végén. Az utódállamok közül ugyanis három, Belorusszia, Kazahsztán és Ukrajna úgynevezett "kvázi" (látszólagos) atomhatalommá vált. Mindhárom függetlenné vált ország területén számottevő mennyiségű hadászati hordozó, s a velük célba juttatható atomtöltet helyezkedett el (3. táblázat).

3. táblázat: A Szovjetunió felbomlását követően Oroszország határain kívül maradt hadászati támadófegyver-rendszer

4. táblázat: Az orosz és az amerikai telepített hadászati hordozóeszközök mennyiségének csökkentése 1991-1998 között
(Az 1991-es adat tartalmazza az Ukrajnában, Belaruszban és Kazahsztánban telepített interkontinentális ballisztikus rakéták mennyiségét is;
* a hordozóeszközök mennyisége
** az atomtöltetek mennyisége)

Ezek az országok azért voltak látszólagos atomhatalmak, mert a területükön voltak ugyan hadászati támadófegyver-rendszerek, de képtelenek lettek volna ezeket bevetni, hiszen semmilyen technika, technológia és kezelőállomány nem állt rendelkezésre a rendszeres karbantartásukhoz, a hadihasználhatóság fenntartásához. Az egykori Szovjetunió atomfegyver-arzenáljának egyébként is Oroszország lett az egyetlen örököse.

Ezeknek a hadászati támadófegyvereknek a sorsát a START-1 aláírását követően csak mintegy másfél év múlva sikerült rendezni. 1992 végén Lisszabonban a három "kvázi" atomhatalom - Oroszország és az Egyesült Államok részvételével lefolytatott tárgyalások eredményeként - vállalta, hogy csatlakozik az atomsorompó- (NPT) szerződéshez. Ilyenformán az atomtölteteket s a hordozóeszközök nagyobb részét Oroszországba szállították, a más célra nem használható infrastruktúrát (például a rakétasilókat) az Egyesült Államok jelentős anyagi támogatásával megsemmisítették.

A START-1 megállapodás 1994 decemberében lépett érvénybe, s hét év alatt, 2001 decemberére kell az előírásokat teljesíteni. Az eddigi csökkentési folyamat legfontosabb mennyiségi adatait mutatja a 4. táblázat. Ezekből kitűnik, hogy a hadászati hordozóeszközök mennyiségét tekintve már teljesítették a START-1 előírásait, s időarányosan az atomtöltetek mennyiségét tekintve is megfelelő a csökkentés mértéke.

A START-2 szerződés

Az Egyesült Államok távozófélben lévő elnöke, George Bush, és az önálló állammá vált Oroszország első elnöke Borisz Jelcin 1993. január 3-án írta alá az első amerikai-orosz hadászati fegyverzetcsökkentési megállapodást, közel két esztendővel a START-1 szerződés érvénybelépése előtt.

Az egyezmény pontos elnevezése: "Szerződés az Amerikai Egyesült Államok és az Orosz Föderáció között a hadászati támadófegyverek további csökkentéséről és korlátozásáról (START-2)." A megállapodás alapja a START-1 szerződés, s legfontosabb előírása, hogy a teljesülésére mindkét szerződő fél birtokában csak 3000-3500 hadászati atomtöltet maradhat.

Ezt a jelentős további csökkentést a START-2 eredeti szövegében két szakaszban tervezi elérni, az első szakasz az érvénybelépéstől számított 7. év végéig terjed, míg a második 2003 végéig. Ezek az időpontok a ratifikációs folyamat jelentős késése okán elhúzódó életbeléptetés miatt természetesen módosulnak. Az Egyesült Államokban csak az aláírást követő 3 év múlva, 1994 januárjában hagyta jóvá a törvényhozás a START-2 szerződést, az orosz parlamentnek pedig 7 évet is meghaladó idő kellett a ratifikáláshoz.

A tetemes orosz késedelemnek a legfontosabb oka, hogy az előző törvényhozás e téren is bizonyította szembenállását Jelcin elnökkel. Nem elhanyagolható azonban az sem, hogy Oroszországban a jelentős amerikai segítség ellenére sem volt elég pénz a hadászati támadófegyverek csökkentési ütemének továbbnövelésére.

Az Egyesült Államok mostanáig mintegy 5 milliárd dollárral támogatta az orosz hadászati fegyverzetcsökkentési folyamatot. 1999 elejéig az oroszok 30 milliárd rubelt költöttek a START-1 teljesítésére, ugyanakkor a meglévő hadászati fegyverrendszereik fenntartási költsége évenként 5 milliárd rubelt tesz ki.

A mostani ratifikálás végül is annak köszönhető, hogy az új összetételű Állami Duma nyilvánvalóan belátta: Oroszországnak is érdeke, hogy a kölcsönösség alapján megszabaduljon elavult vagy elavulófélben lévő, teljesen értelmetlenül, céltalanul fenntartott hadászati támadófegyver-rendszereinek jelentős hányadától, hiszen a megmaradó állomány is elegendő ahhoz, hogy a világ második atomhatalmaként megtartsa katonai nagyhatalmi státuszát.

A START-2 legfontosabb mennyiségi előírásait a 5. táblázat tartalmazza. A szerződésben eredetileg szereplő időpontokat egy 1997-ben Helsinkiben, Clinton és Jelcin elnökök által aláírt jegyzőkönyvben úgy módosították, hogy a START-2 teljesítésének végső időpontja 2007. december 31-re változott. Okkal feltételezhető, hogy az 1997-es várakozásokat is meghaladó orosz ratifikációkésedelem miatt bizonyos határidőket még tovább kell módosítani.

5. táblázat: A START-2 szerződés legfontosabb mennyiségi előírásai

A második START-szerződés az atomtöltetek csökkentését helyezi - még az elsőnél is jobban - előtérbe, s gyakorlatilag nem tartalmazza a hordozóeszközökre vonatkozó számszerű előírásokat, hanem csak minőségi korlátokat. Így nem engedélyezi egyetlen darab szárazföldi telepítésű, nehéz interkontinentális ballisztikus rakéta megtartását sem (csak egy ilyen típus létezett: a tíztöltetű szovjet/orosz SS-18/RSz-20). Hasonlóképpen tiltja a START-2, hogy a szárazföldi telepítésű interkontinentális ballisztikus rakétákat több, külön-külön célra irányítható töltetet tartalmazó fejrésszel (MIRV) lássák el. Ugyanakkor ez a tilalom nem vonatkozik a tengeralattjáró-fedélzeti ballisztikus rakétákra. A START-2 az említetteken kívül megnyitja az utat az orosz-amerikai, érdemi hadászati fegyverzetcsökkentési tárgyalások továbbfolytatásához, egy újabb, a START-3 szerződés kidolgozásához.

Az előzetes várakozások szerint a minden eddigi amerikai-orosz/szovjet szerződésnél átfogóbb, részletesebb START-3 tovább csökkentené a hadászati atomtöltetek mennyiségét 2000 (esetleg 1500) darabra. Ezenkívül meghatározná azoknak az együttes intézkedéseknek a tartalmát, melyek az atomtöltetek átlátható felszámolására vonatkoznak. Emellett a START-3 várhatóan kiterjed majd a szerződő felek többi, nem hadászati jellegű atomfegyverére, így a nagy hatótávolságú haditengerészeti robotrepülőgépekre, a harcászati légierő atombombáira, nemkülönben a szétszerelt atomtöltetekből származó hasadó anyagok átlátható feldolgozására, hasznosítására is.

FELHASZNÁLT IRODALOM

1. Dr. Szentesi György: Szovjet-amerikai tárgyalások és megállapodások a hadászati fegyverek korlátozásáról; Tények könyve, Budapest, 1989, p: 467-482.
2. A START-1 szerződés hivatalos angol szövege.
3. A START-2 szerződés hivatalos angol szövege.
4. The Military Balance 1999/2000, II SS, London, 1999.
5. Russian forces in decline - Part 5; Jane's Intelligence Review, 1997. január, p: 14-18.
6. START cuts begin to maka their mark; Jane's Intelligence Review, 1999. február, p: 15-19.