| HADTUDOMÁNY X. évfolyam, 3. szám |
FÓRUM |
Csapody Tamás
| A második világháború alatt hazánk területén a szovjet és a német csapatok több millió (számuk pontosan nem meghatározható), különféle típusú aknát telepítettek. A közelítő mennyiségük a - szerző által is hivatkozott - mentesítés során felszedett és semlegesített aknák számához viszonyítva becsülhető meg. 1986-ig az aknakutatók 70 000 hektárt mentesítettek a robbanóanyagoktól, több mint 10 millió aknát, bombát és tüzérségi lőszert semmisítettek meg. Tiszteletükre Budapesten emlékművet állítottak. |
A második világháború során, a magyar csapatok először a Szovjetunió megtámadása után, Galíciában és az Északkeleti-Kárpátokban kiépült erődítésrendszer során telepítettek aknát. [1] A mai Románia, Ukrajna és Szlovákia területén húzódó, az ukrán Kolomija (Kolomea) térségétől a szlovák Nagy-Fátráig 1943-1944-ben telepített a 115. önálló utászszázad többsoros, összefüggő, zömében botlódrótos gyalogsági és harckocsiaknát (18 000 db). Harckocsiaknákat kizárólag az utakra helyeztek el. Számos, magyar gyártású, gyenge minőségű anyagból készült aknatípus került telepítésre. [2] A Haditechnikai Intézet kutatója, Misnay József őrnagy fejlesztette ki a lövő-tányéraknát (LŐTAK) és a 43 M kumulatív, harckocsi elleni aknát. A LŐTAK-ot a harckocsi lánctalpai ellen és a világon először a harckocsik oldallemezének átszakítására alkalmazták. A LŐTAK-ok nemcsak a hegyi hágókat védték, de a Budai Vár védelmét is szolgálták a német harckocsik ellen. A LŐTAK-hoz hasonló aknát az 1960-as évek végén szerkesztettek a németek és a franciák. [3] Az Északkeleti-Kárpátokban alkalmazott, "elektromos cövek" típusú akna megbízhatatlan volt, egyedül a "tányérakna" volt viszonylag "biztonságos". A harcoló felek 200 méter távolságban voltak egymástól, ezért az aknatelepítés kétharmadát éjszaka végezték. Mindezen körülmények miatt 1000 akna telepítése átlagosan egy telepítő katona életébe került. (Az aknásított terület kilométer-arányában számolva, 1-2 kilométerre jutott egy haláleset.) A telepítésről alapos dokumentáció készült. [4]
1944 őszétől 1945 tavaszáig, több mint fél éven át Magyarország hadműveleti terület volt. A német és a szovjet csapatok a harcok során műszaki zárakat, aknamezőket hoztak létre és - nem számítva az erdőket, a mezőket, a településéket, valamint a tavakat és a folyókat - mintegy 100 000-120 000 kat. h. szántóterületet aknásítottak el. A Magyarországot északkelet-délnyugat irányban kettészelő, Miskolc-Gyöngyös-Budapest-Székesfehérvár-Balaton-Barcs vonal és az ettől északra lévő területek aknasűrűsége magas volt, míg ettől a vonaltól délre - különös tekintettel a Tisza vonalától délre és keletre húzódó területek - aknasűrűsége alacsony volt. [5]
Összességében a Szolnok-Sátoraljaújhely (300 km), a Balassagyarmat-Putnok (200 km), a Budapest (75 km), a Nagykanizsa-Marcali (600 km), a Balaton-Székesfehérvár-Esztergom (600 km), a Barcs-Siklós (150 km) szakaszon a német és szovjet aknásított terület összesen 1925 km-t tett ki. A Győr, Zalaegerszeg, Szentgotthárd előterében végzett aknásítás 10 százalékkal növelte meg ezt a kiterjedést, tehát mintegy 2100 km hosszú, 100 m széles, 21 000 ha elaknásított területtel kellett számolni. (Ennek teljes felszámolása - évi 200 munkanappal és 3 aknakutató-zászlóaljjal számolva - 35 évet vett volna igénybe.) [6] A valóságban 40 év alatt sikerült az országban összesen 3779,3 katasztrális holdat megtisztítani (ebből 882 kat. h.-t egyben felszántani) és ezáltal 43,29 tonna összsúlyú aknát megsemmisíteni. [7]
Magyarország területére - a tavaiba és folyóiba telepített aknákat nem számítva - a német és a szovjet csapatok tányér-, ugró-, hasáb-, botlódrótos és üveg taposóaknát, POMZ típusú repeszaknát, valamint betonaknát és harckocsi elleni aknákat egyaránt telepítettek.
Az aknatelepítés többféle módon történt. A harcoló németek és magyarok aknamezőket (pl. a Tiszánál, Nagybajomnál), aknazárakat (pl. Balatonboglárnál) hoztak létre vagy a kutak kávájához, ajtó- és ablakkilincshez, ágyak lábához, elesett katonák testéhez erősítették az ún. meglepő aknákat. Az utóbbiak tenyérnyi üvegszilánkokat és különféle, vérmérgezést okozó mérgekkel vegyített, kátrányos folyadékot spricceltek széjjel.
A harcvonalakon a szovjet csapatok szintén létesítettek aknazárakat. Nagy-Budapest területén, ahol a világháború egyik legnagyobb ostroma folyt 51 napon keresztül, a peremvárosokban (pl. Kispest) és a Budai Várban voltak elaknásított területek. A Nagy-Budapesten talált robbanóanyagokat a helyszínen megsemmisítették vagy a Budapesthez közeli Törökbálintra szállították megsemmisítésre.
A frontharcok befejeztével az aknamentesítést a szovjet és a bolgár műszaki csapatok (Dimov-csoport) kezdték meg. A szovjet csapatok 1946. augusztus 10-ig végzett mentesítési munkáik során különböző robbanóanyagokat 23 637 km2-en derítették fel, ebből 32.980 km hosszúságú utat mentesítettek, felszedve 99 495 db gyalogság elleni, 78 620 db harckocsi elleni aknát és 65 269 db különböző légiaknát. [8]
1945. május 12-től a Pécshez közeli csertői bolgár fogolytáborból 220 magyar hadifogoly (tisztek, tiszthelyettesek, honvédek) jelentkezett önként aknaszedésre. A pécsi honvédkerületben alakult meg belőlük az első magyar aknakutató-zászlóalj. Az ideiglenesen szabadon engedett, de hadifogolystátuszban megmaradó aknaszedők egyhetes kiképzés után, 10 fős csoportokban dolgoztak. A mintegy 40 000 db akna felszedése során négyen meghaltak és néhányan megsebesültek. 1945 augusztusában a Somogy megyei csurgói hadifogolytáborból 13 tiszt, 10 tiszthelyettes és 1943 honvéd jelentkezett a továbbra is bolgár fennhatóság alatt folyó aknamentesítésre. A hadifoglyok munkájuk során összesen 73 000 db aknát szedtek fel Somogy megye területén. [9]
A bolgár és a szovjet aknamentesítő tevékenységgel csaknem egy időben, helyi kezdeményezésekre alakultak meg az aknakutató magyar járőrök. 1945. július 10-én adta ki az első, ezzel kapcsolatos utasítását a Honvédelmi Minisztérium. A zömében civil önkéntesek és kisebb részt katonák, 5 fős csoportokban (járőr) dolgoztak. 1945. szeptember 28-án miniszteri rendeletet adtak ki a hét katonai kerületi parancsnokságok székhelyein létesülő aknakutató-munkásszázadok létrehozatalára. A munkásszázadok összlétszáma ekkor 327 fő volt. (1945-ben a 7 katonai kerületben felszedett, valamint a bolgárok által felszedett aknák száma 577 300 db volt.) [10]
A honvédelmi tárca 1946 júniusától a sok akna és a számos baleset miatt kizárólag tapasztalt szakembereket alkalmazott, és a korábban politikailag megbízhatatlannak minősített (ún. "B" listázott - a nyugati frontról hazatért és a hadseregből korábban eltávolított) tisztek és tiszthelyettesek szolgálatait is igénybe vette. Az 1946. szeptember 6-án kiadott miniszterelnöki rendelet a tervszerű, országos akna- és lőszermentesítésről határozott, és felállította az 1. számú (Budapest) és a 2. számú önálló (Székesfehérvár) aknakutató-századot. Az 1. számú század 1945 májusa és 1946. november 19. között 11 206 db aknát semmisített meg, a mentesítés során kilencen haltak meg. A 2. számú században dolgozó 180 tűzszerész 1945. augusztus 1-jétől 1946. február 28-ig összesen 284 262 db aknát semmisített meg, a mentesítés során meghalt hét tűzszerész. A Szombathelyen megalakuló honvédkerületi parancsnokság (3. honvédkerület) tűzszerészei 1945. május 1. és 1946. február 28. között összesen 220 000 db aknát semmisíttek meg. Dunántúl déli megyéiben (4. honvédkerület) 220 000 aknát szedtek fel. A szegedi honvédkerületben 1945 áprilisától júniusáig 357 db aknát hatástalanítottak. A debreceni honvédkerületben, a Tisza vonalán 24 aknamező húzódott. 1945. május 1. és 1946. február 28-ig az öt megyét magában foglaló debreceni honvédkerületben 7 647 540 db tányéraknát tettek ártalmatlanná. Ennek során 1946. november 24-ig 24 katona halt meg. Ekkor azonban még mindig hátravolt Debrecen és Miskolc körzetében 146 község aknamentesítése. Miskolc körzetében 1945. május 1. és 1946. február 28. között összesen 15 987 db aknát szedtek fel. Az aknák és a nagyszámú egyéb (31 537 db) robbanóanyag felszedése során 19-24 katona halt meg, közülük öt katona neve nem ismert. A tűzszerészek mindazonáltal 1946 decemberéig 166 községet és 771 katasztrális holdat mentesítettek. Az aknakutató-századokban szolgáló 304 fő csak 1947-ben 3103,4 ha aknaveszélyes területet mentesített. [11]
Ebben az időszakban (1945. május 1-1947. február) az ország egész területén a tűzszerészek összesen 1 461 193 db szárazföldi és 232 db víziaknát semmisítettek meg. Más robbanótestek hatástalanítását is figyelembe véve kb. 90 000 katasztrális hold földterület vált művelhetővé, amelyből - a biztonság okáért - a honvédség 900 holdat fel is szántott. [12]
A Honvédelmi Minisztérium 1945. július 13-i rendeletében a még használható robbanótestek felrobbantását megtiltotta, és a kiszerelt robbanóanyagot az újjáépítés során, a hídroncsok kiemelésére és elsősorban a bányászatban használták fel.
1945 májusától 1946 novemberéig 650 tonna - nemcsak aknákból származó - robbanóanyagot kapott az Iparügyi Minisztérium. Később az Ipari Robbanóanyag Rt., a Vadásztöltény Gyár, a hídépítő vállalat is részesült a kinyert robbanóanyagokból. Egy alkalommal a Tiszán felgyülemlett jégtorlaszok felrobbantására használtak fel 10 tonna lőport, 2000 db gyutacsot és 3000 fm angol gyújtózsinórt. [13]
A Honvédelmi Tanács határozata alapján 1000 önként jelentkező katonából 1954. február 24-én megalakult a honvéd aknakutató-zászlóalj. Két hónapos kiképzésben részesültek és megszülettek az aknamentesítéssel foglalkozó első kézikönyvek. [14]
A hírhedtté vált mesztegnyői és iharosberényi aknamezőket már ez a zászlóalj aknamentesítette. A mesztegnyői és iharosberényi halálmezők a német és a magyar csapatok által 1944-1945-ben kiépített, többlépcsős védelmi rendszer, a Margit-vonal mentén helyezkedtek el. (A Balaton déli sarkát és a Drávát összekötő védvonalon lévő aknamezők egyike - a Nagybajom-Böhönye térségében lévő - mind a mai napig létezik.) Mesztegnyőt (36 km2) 1954 júniusától decemberéig folyó munka során, balesetmentesen mentesítették.
Az aknamentesítés során összesen mintegy 1000-1200 német és orosz betonakna és taposóakna, üveg taposóakna, harckocsiakna és POMZ-repeszakna került elő. Iharosberény aknamentesítésére 1959-ben (135,72 kh. 77 gyalogsági és 66 harckocsi akna) került sor. [15]
Az aknakutatók mostoha körülmények között dolgoztak, központi ellátásban, ruhaellátmányban és rendszeres élelmezésben nem részesültek. A helyi lakosság önkéntesen gondoskodott róluk. Műszaki felszerelésük is nagyon hiányos volt. Maguk készítette munkaeszközökkel és olyan aknakutató villákkal dolgoztak, amelyek négyméteres rúd végére szerelt, 40 cm-es tűhegyes villából álltak. 1946 júniusában is mindössze 29 aknakutató műszer állt rendelkezésükre, ami a szükséglet 25-30 százalékát tette csak ki. [16]
Az aknakutató-századok felállítása után 5 hónappal a századok még nem rendelkeztek egyetlen gépkocsival sem, aminek döntő része volt a gyakori halálesetek bekövetkezésében. A honvédelmi miniszter személyes utasítása során 1947 áprilisában a századok gépkocsikat kaptak, de a helyzet alapvetően nem változott meg, mivel a járművek zöme állandóan javítás alatt állt. [17]
A Honvédelmi Minisztérium 1945. június 19-i rendelete szerint "a talaj felszíne alá telepített, nem látható aknáért" 100 pengő, 3 kg-on felüli aknáért 50 pengő jutalomdíj járt, amit nem vagy csak késve kaptak meg. (Ez a gyors infláció miatt különösen nagy értékvesztéssel járt.) Az 1946. szeptember 24-i, tűzszerészpótlékról szóló rendelet nyomán - a forint bevezetését követően - a tűzszerészeket és aknakutató-járőrparancsnokokat 20 Ft, a segédtűzszerészeket és aknakutatókat 10 Ft napi bér illette meg. [18]
Az intenzív aknamentesítés és lőszer-megsemmisítés három és fél éve alatt (1945 márciusa és 1948 szeptembere között) az 1000-1200 elhunyt tűzszerész közül több mint 200-an haltak meg aknaszedés közben. Az utóbbiak közül 185 katonának (honvéd, tiszthelyettes, tiszt) a neve is ismert. A polgári áldozatok száma ennek ötszöröse lehetett. 1945. január és 1946 novembere között kizárólag a Dunántúlon 894 helyi lakos halt meg és 155-en sebesültek meg. [19]
A háború idején a magyarországi vizeken háromféle aknát lehetett találni. Az lehorgonyzott M-akna, az úszó- és érintésre robbanó É-akna, valamint a repülőről telepített, sodort, mágneses indukció alapján működő S (460 kg vagy 760 kg) akna.
A Dunába telepített mágneses indukciós aknák felszedése, a Balaton aknamentesítése és az aknafigyelő rendszere, valamint a leszerelőállások felállítása érdekében 1945. március 15-én 27 fővel megalakult a honvéd hadihajósosztály. Az önálló egység a Honvédelmi Minisztérium fennhatósága alatt működött. A hajók nagy részét a németek elvitték vagy elsüllyesztették, a magyar hajóállomány 60%-a nyugatra és később amerikai, majd német kézbe került. Ennek következtében a semmiből kellett megszervezni az aknakutatást. [20]
A Duna 424 km-es magyar szakaszának aknásítását 1944 júniusától az angol-amerikai bombavetők folyamatosan végezték. Hat hónapon keresztül összesen kb. 1500 db mágneses indukciós - közöttük számos időzített és akusztikus - aknát dobtak le az elsősorban szűk és gázlós folyószakaszokra. Ennek nyomán kb. 200 német és magyar vontató-, személyszállító és úszóhajó pusztult el.
Az aknamentesítést a szovjet dunai flottilla rombolónaszádjai kezdték meg. A kritikus szakaszokat 15-20-szor fésülték át. A magyar honvéd hadihajósosztály ekkor még csak aknafigyelő őrsökkel vett részt a munkában. A magyarok felmérései alapján a szovjet flottilla kb. 1000 db aknát semmisített meg.
A háborúban győztes felet képviselő Szövetséges Ellenőrző Bizottság utasítására Magyarország később hajókkal is részt vett az aknamentesítésben. [21] A fából készült hajók 1947 tavaszán álltak munkába és többek között ezek végezték a Budapest alatti aknamentesítést. 1947 végére a Duna aknamentesítése befejeződött, de a mai napig találnak még a folyóban aknákat. [22] A jelenlegi magyar Honvéd Folyami Flottilla hat aknamentesítővel rendelkezik, amiket a nyolcvanas évek elején rendszeresítettek. [23]
Közép-, valamint Nyugat-Európa legnagyobb tava, a Balaton
(595 km2
Mintegy 160 db M-akna elszabadult a fenékhorgonytól és
elsodródott a Balaton legtávolabbi részeire is. A szétszedett érintőaknákból,
darabonként 50 kg trotil kiszedésével, 8 000 tonna robbanóanyagot nyertek. A
harcok idején a befagyott Balaton jegére telepítettek mintegy 200 000 taposóaknát,
amelyeket az olvadás után a szél a déli partra sodort. A tűzszerészek a
zalai és a somogyi partokról, ill. az iszapból kézzel szedték fel később
azokat. Ennek során az egyik őrvezető bal lábát veszítette el. Siófok és
Balatonszárszó aknamentesítésére 1946-ban 4750 munkaórát fordítottak a tűzszerészek.
1947-re a Balaton hajózhatóvá vált, és a halászat, valamint üdülés is
folytatódhatott. A Balatonnal nyugaton érintkező, nádas-lápos-mocsaras
Kis-Balaton (40 km2
1986-ig az aknakutatók 70 000 hektárt mentesítettek robbanóanyagtól - közte aknától - és több mint 13 millió különböző típusú aknát, bombát és tüzérségi lőszert semmisítettek meg. 1985-ben tiszteletükre Budapesten emlékművet állítottak. [26]