Ács Tibor

Hadászati gondolkodásunk gyökereiről

Hollán Ernő, az MTA rendes tagja, 1870-1872 között honvédelmi államtitkár, 1871-ben írta a következőket: "Az önálló kutatás terén csakis egy íróval, Kápolnai Pauer Istvánnal találkozunk Magyarország hadászati védelme észak vagy keletről jövő támadás ellen című művében. Kápolnai a hadászati elveket tartva szem előtt, élénk világításban tünteti fel nemcsak hazánk, de még Oroszország nyugati részeinek hadászati viszonyait is. Hadászati kutatásokban kitűnő jártasságot tanúsító modorban jelöli ki Európa a Fekete-tenger felé hajló lejtőjének hadászati vonalait és pontjait, mérlegeli azok fontosságát, és majdnem minden előfordulható körülményt tekintetbe véve, minden egyes konkrét esetnek megfelelően határozza meg azok becsét és befolyását a netán e tájakon vívandó harcokra."

Egy érdekes katonai pálya főbb állomásai és jellemzői

Kápolnai Pauer István egész életét és tudományos munkásságát az 1848-49-es magyar polgári forradalom és szabadságharc döntötte el, határozta meg. Ő a hadtudósoknak ahhoz a generációjához tartozott, akinek tudományos munkássága az emigrációban kezdődött el és teljes kibontakozása a dualizmus első két évtizede alatt teljesedett ki. Nem vált világhírű tudóssá, de a korabeli európai hadtudományi körök felfigyeltek írásainak értékére, elismerték eredményeit. A hadi tudományosság fő szerepvivőjeként neki is köszönhető, hogy a dualizmus korában európai színvonalúvá vált a hadtudomány és művelése Magyarországon. Kápolnai Pauer István élete a viharos 19. század utolsó kétharmadát ívelte át. Olyan időszakban élt, amikor Magyarországon, a Habsburg Birodalomban, Európában és a világban hatalmas társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális, tudományos, hadügyi változások és átalakulások következtek be. Gyermekként átélte a reformkort, cselekvő részeseként a forradalmat és szabadságharcot, az önkényuralmat, az emigrációt, a kiegyezést és a dualizmus első három évtizedét. Mindezek hatását jól mutatják életútjának főbb állomásai és tevékenységének területei.

Kápolnai Pauer István 1833. augusztus 19-én született Pesten. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc eseményei magukkal ragadták a tehetséges diákot, aki alig múlt 14 éves, amikor önként beállt a honvédseregbe. Honvéd köztüzérként és tizedesként 17 csatában és ütközetben vett részt és kétszer sebesült meg. A világosi fegyverletétel után besorozták az osztrák hadseregbe, de kiújult sérülései és fiatal kora miatt ideiglenes "behívásig" leszerelték. Ezután sem tétlenkedett, 1850 és 1854 között a József-ipartanoda, politechnikum kitűnő tanulmányi eredményű mérnökhallgatója.

A császári hadsereg azonban nem feledkezik meg róla: 1854. február 11-én behívták a cs. kir. 37. sorgyalogezredbe közkatonának, ahol később előléptetik altisztnek, majd hadnagynak. Részt vett 1859. évi itáliai hadjáratban. Haladó nézeteitől vezérelve 1860. május 1-jén - lemondva hadnagyi rangjáról - kilép a cs. kir. hadseregből, és a magyar ügyet is szolgálva, önként csatlakozik Garibaldi hadseregéhez. Hadnagyként, főhadnagyként és századosként a vezérkarban és az 1. olasz zászlóaljban szolgált, kitűnt Nápoly bevételénél, a Voltunó folyón való átkelésnél és az azt követő csatában. Garibaldi hadseregének feloszlatása után, 1861-ben az aqui tiszti tanoda, 1862-ben a cumeoi tiszti akadémia tanára, 1862 és 1866 között az itáliai magyar légió vadász századosa. A kiegyezés után, 1867-ben hazatért: a Honvéd című katonai lap főmunkatársa és segédszerkesztője lett, majd 1868 és 1870 között vasútépítő vállalatoknál hivatalnokoskodik.

Életének újabb gyökeres fordulata akkor következik be, amikor 1870 augusztusától 1888 júniusáig a Magyar Királyi Honvédség tisztje lett. Ezt az időszakot századosként kezdte el, és ezredes volt, amikor "rokkantként" nyugállományba helyezték. Szolgált különböző beosztásokban honvéd zászlóaljaknál, a vezérkari ügyek előadójaként és másodsegédtisztként a honvéd főparancsnokságon, 1886. szeptember 13-tól a pécsi 82. honvéd gyalogféldandár parancsnoka. Ám legtovább 1872 és 1886 között a harcászat és tereptan, a hadászat és a hadtörténelem tanáraként működik a központi gyalogtiszti és tisztképző iskolán, a Ludovika Akadémián és a törzstiszti tanfolyamon. Közben igen jó eredménnyel elvégzi - 1873. szeptember 27-től 1875. október 31-ig - az Európa-hírű, legrangosabb bécsi cs. kir. hadiiskolát is. Az ott készült minősítése szerint is nagyon tehetséges, igen szorgalmas, és sokoldalú kiváló tudományos ismeretekkel rendelkezik a hadseregszervezésből, a harcászatból, a hadászatból, a hadtörténelemből, a katonaföldrajzból, a tereptanból és a terepfelvételből. Alapos tudományos ismeretei és nagy katonai tapasztalatai segítségével hadtudományi kutatásokat folytat, melynek eredményeként dolgozatai, tanulmányai és cikkei rendszeresen megjelennek a folyóiratokban és más lapokban.

Katonai minősítései azt is kiemelik, hogy igen művelt és nagyon jártas az irodalomban; tökéletes a német, a francia, az olasz, az angol nyelvtudása, ír és olvas spanyolul, oroszul, törökül, románul. Sőt azt is hangsúlyozzák, hogy beutazta Európa országait és az olasz vezérkar megbízásából még Algériát is megjárta. Itáliai tartózkodása alatt kezdett elmélyedni a hadtudományokban és 1862-ben Turinban jelenik meg első magyar nyelvű munkája, Az Árpád-család még nem halt ki címmel.

A hazai hadtudomány indikátora

Talán szokatlannak tűnik, hogy Kápolnai Pauer Istvánt a hazai hadtudomány "indikátora" kifejezésével illetjük. Ám az közismert, hogy az "indikátor" gyakran használt kifejezés, amivel valami változást jelzünk a tudományok valamelyik területén. Ezt az indikátor szerepet, illetve a hadtudomány változását, fejlődését jelezte Kápolnai tudományos munkásságának fellendülése Magyarországra való visszatérése után. Értékes írásai felkeltették nemcsak a tudományos körök, de a nagyközönség figyelmét is, és megalapozták hadtudományi írói hírnevét. Tudományos munkálkodásában mindenekelőtt azt tartotta szükségesnek, hogy a hazai lapokban teremtsék meg, rakják le a magyar nyelvű hadtudományi irodalom alapjait. Ennek megvalósítása érdekében 1867 és 1887 között a napilapoknak és folyóiratoknak egyik legszorgalmasabb katonai munkatársa volt. Húsz esztendő alatt a hadtudomány minden szakterületébe vágó, több mint 300 tanulmánya, cikke, közleménye jelent meg a Honvéd, a Pesti Hírlap, a Fővárosi Lapok, a Budapesti Hírlap, a Hazánk, a Századunk; a Századok, a Ludovica Akadémia Közlönye, a Hadtörténelmi Közlemények és más periodikákban. A Pallas Nagy Lexikonnak is munkatársa, valamint 1869. augusztus 15-től 1872. március 2-ig sikeres szerkesztője volt a Katonai Közlönynek.

Szerteágazó irodalmi munkásságának, publikációinak vizsgálata nemcsak időigényes, de nagy terjedelmet is igénylő, nehéz hadtudomány-elméleti és hadtudomány-történeti feladat volna. Ezért most csak arra vállalkozhatunk, hogy Kápolnai Pauer István fontosabb műveinek néhány jelentős tudománytörténeti és hadászati értékét villantsuk fel. A kiegyezés évében - de még a Monarchia véderőről, a királyi honvédségről és a népfelkelésről szóló 1868: XL., XLI., XLII. törvények elfogadása előtt - jelent meg Pesten a magyar közvélemény követelte, önálló nemzeti hadügy és hadsereg felállítását tudományosan is indokló két műve.

Az egyik a Honvéd kézikönyv (Oktató levelek) című, négy részből - I. Szolgálati Szabályzat (78 o.), II: Harcászat (159 o.), III. Tábori Utasítás (94 o.), IV. Fegyvertan (143 o.) - állt: Ezt a munkát a legújabb európai hadtudományi művek és katonai szabályzatok, a saját magyar katonai hadi tapasztalatai alapján állította össze, és az új magyar honvédség szabályzatai fő kútfőjének szánta.

A másik műve a ma már könyvészeti ritkaságnak számító, csak az OSZK-ban és MTA Könyvtárban megőrzött: Magyarország hadászati védelme észak vagy keletről jövő támadás ellen (Pest, 1867. 46 o., 1 térk.) közreadása nagy feltűnést keltett, nemcsak az országban, de a határokon túl is. Erről, egyik legkiemelkedőbb hadászati munkájáról igen elismerően írtak a külföldi katonai lapok is. Kápolnai ebben a művében eredeti kutatási nézeteit kifejtve, a "hadászat örök igaz alapelvei" segítségével tette vizsgálata tárgyává: "hazánk hadászati védelme" lehetőségeit. Már a kortársai - így Hollán Ernő is - megállapították, hogy a mű mondanivalója egészen új, mert míg az eddig (1871-ig) ebből a témából más nyelveken közreadott kis számú munka inkább csak kevés hadászati észrevétellel bővített katonaföldrajzi leírásnak volt mondható, "addig Kápolnai egyedül csak a hadászat terén foglalva állást, a földrajzi ismereteket az olvasóban már feltételezi, s csak is a támadás minden lehető nemének kutatásával, és a minden egyes támadási modornak a különféle körülményekhez mért hadászati védműködések megállapításával foglalkozik."

Kápolnai kitűnő műve három fő részre oszlik: a) az egyedül északról, b) az egyedül keletről és c) az egyidejűleg északról és keletről is jövő támadásoknak és az ezeknek visszaverésére legcélszerűbb védelmi hadműveletek leírására. A szerző mindhárom esetben felsorolja azokat a variánsokat, melyek mind a támadásban, mind az annak ellenszeréül használandó védelemnél, részint az illető hadvezér személyiségénél, részint a hadseregek számarányánál, részint a hadjárat alatti évszak sajátosságainál fogva egyáltalán elképzelhetők. A mű minden részében kellő tapintattal figyelembe vette a terepet, a népességet, a közlekedési és a nemzetgazdasági viszonyokat, mint fontos tényezőket. A hadászati működések tervezetében kellően méltányolta a harcászati elemet is, s végül a hadászati vonalak és pontok bemutatásánál mindig figyelembe vette az azokon működő hadseregek számarányát és ezek figyelembevételével határozta meg minden egyes pont hadászati hatáskörét.

A korabeli elemzők szerint Kápolnai művének gyakorlati értékét és becsét leginkább az a körülmény adja meg, hogy Oroszország védelmi rendszerét és vasúthálózatát valóban abban az irányban fejlesztették ki, melyet Kápolnai - azon alapelvből kiindulva, hogy a haditervek készítésénél mindig a másikra nézve a legkevésbé kedvező körülményeket kell szem előtt tartani - már 1866-67-ben, amikor az orosz átalakulásról még szó sem volt, befejezett tényként kezelt. Így például a Breszt-Litovszknak kettős hídfővé átalakítását, a Pulswynál épített kisebb kettős hídfőt, Kijevnek az orosz tartalékhadsereg gyülekezési és támaszpontjául szolgáló nagy erődített táborrá való átalakítását, a Zawichostnál épített a Visztulán való átkelést előkészítő védelmi műveket, a Lengyelországot Balsán át a Fekete-tengerrel, valamint a Kijevet nyugatról és Balsát Jassyval összekötő vasutakat, 1867-ben Kápolnai már kiindulási pontokul tekintette, holott akkor e hadászati tényezők létesítésének még a tervezése sem került szóba.

Hollán Ernő megállapítása szerint: "E tény már önmagában elég volna Kápolnainak a hadászati diagnósisban való jártasságának feltüntetésére, és fölöslegessé teszi, az ügyesség bebizonyítására, az imént lefolyt [1870-71. évi porosz-francia] háború alatt a Pesti Kapla hasábjain megjelent hadászati czikkeire hivatkozni, melyekben meglepő határozottsággal majd minden egyes hadműködés eredményét már néhány nappal előre és mindig helyesen jósolta, jelezte." Egyet kell értenünk Hollán Ernő 1871. évi megállapításaival Kápolnai Pauer István kiváló hadászati képességeiről, mert aki veszi a fáradságot, és elolvassa ezt a kis terjedelmű, de annál nagyobb értékű hadászati alkotást, rádöbben arra, hogy 1867. évi stratégiai próféciája az első és a második világháború alatt lényegében megvalósult a Magyarország elleni orosz, illetve szovjet hadászati támadó hadműveletek során.

A jeles hadtudós elismerő hazai és külföldi nyilatkozatokat kapott A magyarok hadjáratai (1868) című tanulmányáért is. A kartács-lövegek harcászati alkalmazásáról (Bp., 1873.) című munkájával, melyet német nyelven is közreadott, elnyerte az akkor vezető európai hadtudomány, a német katonai irodalom dicséretét. Persze nem lenne érdektelen foglalkozni olyan írásaival, mint az Észrevételek a hadiköltségvetéshez (1869), A katona élelmezése a háborúban (1876), A háborúban követendő nemzetközi jog és szokások alapelveiről (1877), a franciából magyarra fordított A nemzetközi jog szárazföldi háborúban követendő szabályainak kézikönyve (1881) és más értékes munkáival.

Az MTA Hadtudományi Bizottságának első titkára

A dualizmus korában a közös hadseregbeli összbirodalmi érdekű és a magyar királyi honvédségbeli bizonyos szempontú nemzeti érdekű hadtudományi kutatások mellett a Magyar Tudományos Akadémia III. osztálya keretében is újra megindult a hadtudományok művelése. A nyolcvanas évek elejére az MTA ilyen irányú munkálkodásának lendülete a hadtudományi tagok elhunyta következtében azonban megtört. Egyre égetőbbé vált az arra érdemes hadtudósok bevonása az Akadémia tevékenységébe. Ekkor került sor Hollán Ernő tábornok, tiszteletbeli tag 1881. március 28-i ajánlására, melyben a 47 éves Kápolnai Pauer István honvéd őrnagynak, a Ludovika Akadémia tanárának levelező tagi megválasztását kezdeményezi. Az ajánlásban kiemeli, hogy Kápolnai tűnt ki a leginkább a hadi tudományok elmélyült művelésével és irodalmi munkásságával, több jeles eredeti mű közreadásával, a hazai hadi irodalom gazdagításával és nemzetközi hírnevének növelésével.

Az MTA nagygyűlés 1881. május 19-i ülésén 26 szavazattal 6 ellenében választják meg levelező tagnak. Székfoglaló értekezésének témájául kora egyetemes és hazai tudományosságának egyik legvitatottabb problémáját - a tudomány osztályozásának kérdését - boncolgatta. Megkísérelt választ adni arra a kérdésre, hogy a hadtudomány a matematikai és a természettudományok vagy a társadalomtudományok közé sorolandó. Az MTA III. osztálya 1881. június 20-i ülésén olvasta fel A hadtudomány viszonya a többi tudományhoz című értekezését.

Meghatározása szerint: "A hadtudomány az állam rendelkezésére álló haderők célszerű szervezésével és harcra való alkalmazásával foglalkozik, míg a hadeszközök készítése és hasznavehető állapotban tartása segédtudományainak tárgyait képezik." Világosan elutasította azt a nézetet, mely szerint "a hadtudományhoz mind az tartozik, ami a háborúval egyáltalában bármely összefüggésben áll." Azt viszont természetesnek tekintette, hogy mint minden tudomány, így a hadtudomány is több más tudományszakkal bizonyos viszonyban áll, melynek ismerete nélkül nem jelölhetjük ki az utat, "amelyen a hadtudomány elsajátítható."

Álláspontja szerint a tudományt a tények és azok okainak ismerete, vizsgálata képezi. Ebből vonta le azt a következtetést, hogy a hadtudomány helyét a tudományok általános osztályzásánál csak akkor határozhatjuk meg, ha megállapítottuk, hogy a diszciplína milyen tényekkel foglalkozik, és ezeket a tényezőket mik idézik elő. Mivel tétele szerint a hadtudomány tényeit a hadi események képezik, a hadtudósnak azt kell kutatnia, hogy: 1. milyen tényezők működtek közre egy-egy hadi esemény létrehozásában: 2. az egyes tényezők milyen befolyást gyakoroltak a hadi esemény fejlődésére; 3. ezek alapján egy adott konkrét esetben az ilyen tényezőkkel vagy az ilyen tényezők ellen az állam érdekeit célszerű hadműködésekkel hogyan lehet megvédelmezni.

A téma elmélyült vizsgálata alapján állította fel azt a tételét, hogy a katonai mentalitás korszerűsítése érdekében "a tudományos kiképzés alapjául" a filozófiát kell tekinteni. Mert a filozófia az, "amely valamennyi tudományt kutatásai körébe von, azokat salaktól tisztázza és tanítványait a tudományos kutatásoknál követendő elvekre tanítja." II. Frigyest és Napóleont idézve egyértelműen kimondja, hogy "a hadtudomány alapját a hadtörténelem képezi", de megjegyzi, hogy kevés olyan hadtörténeti mű található, amelyek "a hadtudomány alapelveit tárgyalják". Követendő mintának Jomini és Clausewitz műveit tekinti és a clausewitzi axiomát megismételve jelenti ki: "Az objektív tudás csakis a hadtörténelem adatainak az elmélet segítségével való tanulmányozása á1ta1 válik szubjektív képességgé."

Értekezésében kiemeli a nemzetgazdaság és a hadügy szoros összefüggéseit és ez alapján a nemzetgazdaságtant a hadtudomány fontos segédtudományának tekinti. Hangsúlyozza a hadtudományok és a jogtudományok kapcsolatának jelentőségét is. Még számos érdekes nézetet és tételt kifejtve, elemezve, vonta le azt a végkövetkeztetését, mely szerint: "1. a hadtudomány alapja a történelem; 2. a hadtudomány a társadalmi tudományok közé sorozandó, és 3. a matematika és a természettudományok a hadtudományoknak csakis segédtudományait képezik..."

Megállapítható, hogy némi hatása volt Kápolnai székfoglalójának, de az MTA álláspontján és tudományfelfogásán nem változtatott: a hadtudomány nem került át a II. Bölcseleti, Társadalmi és Történeti Tudományok Osztályába, hanem maradt a III. Matematikai és Természettudományok Osztálya keretében.

Ebből az időből Kápolnai Pauer István nevéhez kötodik még egy olyan tett, amely kitörölhetetlen a magyar tudományosság históriájából, a magyar hadtudomány történetéből. Ő indítványozta az MTA 1882. május 22-i összes ülésén a Hadtudományi Bizottság felállítását. Az MTA 1883. május 13-i ülésén választotta meg az első Hadtudományi Bizottságot: elnöke Hollán Ernő altábornagy, tiszteletbeli tag, előadója (titkára) Kápolnai Pauer István alezredes, levelező tag, 12 tagja pedig neves civil akadémikus lett. Kápolnai fogalmazta meg működési körét, mely az MTA Ügyrendjébe így került: "A Hadtudományi Bizottság feladata: a) a hadtudományok fejlődési folyamatának figyelemmel kísérése; b) a magyar hadtörténelmi események tanulmányozása és szakszerű ismertetése; c) a hadművészet fejlődésére vonatkozó adatok gyűjtése, feldolgozása és kiadása; d) a hadtudományi remekművek magyarra fordíttatása és kiadása. A Hadtudományi Bizottság az a) alatt említett feladatának az Általános Katonai Évkönyvnek, a b) és c) alatt említett feladatának pedig a Magyar Hadtörténelmi Füzetek kiadása által felel meg, és amennyire a viszonyok engedik, a valóban örökbecsű hadtudományi remekműveket magyarra fordíttatja és kiadatja."

Ennek a szép programnak a megvalósításáért - amint a Régi Akadémiai Levéltár iratai bizonyítják - nagy erőfeszítéseket tett 1886. április 3-i előadói tisztségéből történt lemondásáig, mivel azt ezredesi előléptetésével és parancsnoki beosztásának elfoglalásával már nem tudta ellátni. Meg kell említeni, hogy neves hadtudósunkat 1888 júniusában "rokkantnak és mindennemű népfölkelési szolgálatra is alkalmatlannak" minősítve helyezték nyugállományba. Életének utolsó évtizedét beárnyékolták a betegség és a súlyos anyagi gondok, amik megtörték hadtudományi munkásságának lendületét, bár írásai szinte haláláig megjelentek.

Kápolnai Pauer István e rövid cikkben felvázolt munkássága is bizonyítja, hogy nem tévedünk nagyot, ha kijelentjük: tudományos teljesítményével beírta nevét tudománytörténetünkbe. Tanulságos életműve igazolja, hogy karddal és tollal szolgálta Magyarország és a hadtudomány fejlődésének ügyét. Ezért megérdemli, hogy nevét és tudománytörténeti jelentőségű gazdag életművét megóvjuk a feledéstől és ahol lehet, felhasználjuk mai problémáink megoldásához.

FŐBB FORRÁSOK:

MTA Könyvtár Kézirattár;
Régi Akadémiai Levéltár iratai, 1871-1896;
Hadtörténeti Levéltár; Magyar királyi honvéd főparancsnokság 1889: 258. szám az 1888. év folyamán fogyatékba került tábornokok és ezredesek minősítései;
Tiszti anyakönyvi lapok (Kápolnai Pauer István, 32118. sz.).